Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
132 480. szám. forgalom teljes megakasztása nélkül a lehetőségig kiegyenlíteni. Ebből tulaj •donképen az következnék, hogy ha valamely árut fenntartás nélkül bekapcsoltak valamely nemzeti gazdaság körébe, ez ennek a gazdasági körnek szerves elemévé válik, illetve az olyan árú, amelyet a nemzet zárt gazdasági köréből kikapcsoltak, ezzel megszűnt szerves alkatrésze lenni ennek a nemzeti áruforgalomnak, vagyis az olyan külföldi árú, amelyet behozatali megvámolás alá vettek, ezzel belföldiesített (»nacionalizált«) áruvá válik, a nacionalizált árut pedig vámjogi szempontból azonosnak kell tekinteni a belföldi áruval; viszont a belföldi árú, amelyet az előjegyzési eljárás alkalmazása nélkül külföldre visznek, külföldi áruvá válik. Csakhogy az eleven gazdasági élet ilyen szigorú kategorizálásokat nem tűr meg. A kiviteli kereskedelem kockázatait túlságosan növelné az olyan jogszabály, amely nem ad módot arra, hogy az exportőr valamely kivitt áruját vámmentesen visszakaphassa, ha például a külföldi megrendelő fizetésképtelenné vált vagy az árut bármely okból el nem fogadja; viszont a belföldi termelésnek — éppen ellentétben a vám rendeltetésével — meg nem okolt versenyt támasztana az olyan jogszabály, amely kizárná a »végleg« keletkezett, sőt már le is rótt vámtartozás utólagos hatálytalanítását, illetőleg visszatérítését, ha a belföldi átvevő a külföldi árut, a fennebb jelzett okok valamelyikéből vagy valamely más olyan körülmény beállta következtében, amelynek érvényesítése a közérdek szempontjából nem esik kifogás alá, utólag visszaküldi. Ezért kellett már a vámra*vonatkozó régebbi szabályokban is gondoskodni olyan rendelkezésekről, amelyek lehetővé teszik egyrészt a külföldről "visszatérő belföldi árú vámmentes kiszolgáltatását, másrészt a vám visszatérítését, ha már megvámolt külföldi árut oly körülmény következtében szállíttanak vissza külföldre, amely miatt a gazdasági közérdek szempontjából az árú behozatalakor keletkezett, sőt már teljesített vámfizetési kötelezettséget utólag aggálytalanul ismét hatálytalanítani lehet. így az 1907 : LIII. törvénycikkbe foglalt vámtarifa bevezető része is a XIV. cikk harmadik pontja második bekezdésében és negyedik pontja első bekezdésében szabályozza a térti árú mindkét esetét. Ezt a szabályozást a javaslat is átveszi, csak a kiviteli vámra is kiterjeszti a szabályozást és szabatosabban, rendszeresebben igyekszik kifejezni azokat a fentartásokat, amelyektől az árú vámmentes kiadását, illetve a vám visszatérítését az árú térti jellege alapján, éppen gazdasági okokból, függővé kell tenni. Ami az előbbi körülményt — a kiviteli vám figyelembe vételét — illeti, csak arra kívánok utalni, hogy a javaslat a vámnak az utóbbi évtizedekben már-már elavultnak tekintett ezt a faját általában, minden rendelkezésében ismét potenciális érvényre juttatja, egyrészt, mert a vámnak ez a faja az 1920 : XIII. t.-cikk alapján szedett kiviteli illetékek alakjában az eddiginél már is nagyobb jelentőséghez jutott, másrészt azért, mert a javaslat állandó jellegű szabályozást igyekszik létesíteni és ezért számolni kellett a jövő fejlődés minden előre látható lehetőségével. Ami azokat a fentartásokat illeti, amelyekkel a vámfizetési kötelezettség keletkezését az árú »térti« jellege címén ki lehet zárni, illetve a már lerótt vámtartozás visszatérítését ugyanezen a címen engedélyezni lehet, meg kell jegyezni, hogy a most szóban levő rendelkezések megszerkesztésénéi nagy óvatossággal kellett eljárni, mert a javaslat az ügymenet egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a vámadósnak e tekintetben nem csak lehetőségeket, hanem jogókat kíván biztosítani. Olyan esetekre kellett tehát korlátozni a térti áru vámmentes kiadását, amelyekben a kezelő vámhivatal ezt felsőbb elbírálás nélkül foganatosíthatja, anélkül, hogy ez gazdasági szempontból aggályokra
