Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 97 terjeszti ki az utalási eljárást az áruszállítás néhány olyan esetére, amelyben az eddigi szabályok és gyakorlat szerint az utalás helyet foglalt. Nevezetesen a javaslat megszünteti a régi vámszabályoknak azokat a rendelkezéseit, amelyek szerint: 1.) a vámbemondóőrs a hozzáérkezett árukat vámkezelés végett a vámhivatalhoz utalja (egyszerű be mon dó eljárás) ; 2.), kísérőjeggyel utalhatók behozatali megvámolásnak már alávetett áruk a vám beszedése végett; 3.) utalás tárgyai azok a belföldi áruk, melyeket a vámterületről vámkülföldön át szállítanak a vámterületnek egy másik helyére (vámvonalat érintő belföldi forgalom); és. 4.) utalás alá esnek a belföldi kiviteli áruk, ha azokat valamely belterületi vámhivatal vette kiviteli vámkezelés alá. Az 1. alatt említett egyszerű bemondóeljárás feleslegessé válik a jövőben egyrészt azért, mert a javaslat 14. §.-a szerint a vámbemondóőrsöt ott, ahol erre ezükség lesz, megvámolási hatáskörrel is fel lehet ruházni, másrészt pedig a hozzáérkezett árukat az eljárás egyszerűsítése érdekében a meglévő okmányok alapján vagy kíséret mellett továbbítja a vámhivatalhoz. A 2. pontban érintett utalást, amely tulajdonképen csak fizetési módozat, amennyiben a kiszabott vámtartozás megfizetését a feladó • átutaltatja az áru átvevőjére, szorosabb értelemben nem lehet áru-utalásnak tekinteni, mert az árut vámigény már nem terheli és ezért azt az elintéző hivatalhoz nem is kell állítani. Ez az eljárás a gyakorlatban nem vált be, az ügyfelek nem is igen vették igénybe, azért a javaslat egészen el is ejti. A 3. pontban említett eddigi utalási eljárást a javaslat ebben az alakjában szintén megszünteti ; a külföldet óiintő belföldi forgalom tárgyai a jövőben nem esnek az itt tárgyalt utalási eljárás alá, hanem ä 92. és 93. §.-ban szabályozott külön vámeljárás alá. Nem alkalmazza a javaslat az utalási eljárást belföldi kiviteli áruknál sem, csupán annak alakszerűségeit, minthogy ezek a kiviteli áruk sem vámigény alatt, sem a kötött forgalomban nem állanak. A javaslat az utalási eljárásnak két faját különbözteti meg : a bemondój egyes eljárást és a kisérőjegyes eljárást. A kettő között csak alaki különbségek vannak. A bemondójegyes eljárást kizárólag az erre felhatalmazott nyilvános szállítóintózetek vehetik igénybe és épen annál fogva, hogy a fuvarozási ügyletből kifolyólag ezeknek is jelentős érdekei fűződnek az áru változatlan állapotban történő szállításához, a bemondójegyes eljárásnál a vámigazgatás számos könnyítést engedhet meg A kisérőjegyes eljárást bárki igénybe veheti és az utalásnak ezt a faját kell alkalmazni mindazokban az esetekben, midőn a vámáruért a vámigazgatással szemben nem valamely nyilvános szállítóintézet felelős. Minthogy tehát ez utóbbi esetben a vámigazgatás már nem támaszkodhatik a nyilvános szállítóintézet általános szavatosságára, a kísérőjegyes eljárásban a vámérdek messzebbmenő biztosítékok nyújtását követeli, mint a bemondójegyes utalásnál. A 64. §. utolsó bekezdése az eddigi szabályoknak megfelelően az ügyfélre azt a kötelezettséget rója, hogy az utalt árut változatlan állapotban az előírt határidőn belül az elintéző hivatal elé kell állítania. Amennyiben az állítás elmarad, a javaslat 108. §.-ának a) 2. pontja értelmében beáll a vámfizetési kötelezettség és ez a 129. §. első bekezdése b) pontja értelmében a személyes vámadóst terheli, függetlenül a vámjövedéki büntető eljárás következményeitől. A 65. §. azt az eljárást szabályozza, amelyet követni kell, ha az utalt árut szállítás közben baleset vagy véletlen esemény következtében sürgősen át kell rakni vagy át kell csomagolni, ha a hivatalos zár, az áru burkolata, vagy az áru maga megsérül vagy megsemmisül, valamint hogyha a vámAz 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XI. kötet. 13