Nemzetgyűlési irományok, 1922. X. kötet • 424-479. sz.

Irományszámok - 1922-468. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése izgatás bűntette miatt feljelentett Haller józsef nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében

468. szám. 439 féle izgató tényállítást vagy felhívást nem mondott, beszéde, mely a választások idején hangzott el, kizárólag abban a keretben volt tartva, melynek célja a szegényebb néposztály érdekében a földreformtörvénnyel kapcsolatban megnyugtatás akart lenni és akik ezt a beszédet másként állították be, azok politikai nézeteik és ellenszenvük által befolyásolt egyének voltak és a vele szemben indított eljárást határozottan zaklatásnak tekinti. A bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a választás izgalmai ós a felzaklatott kedólyállapotok könnyen magyarázhatják félre a politikusok kijelentéseit és ezek a beszédek semmi szín alatt sem azzal a szemmel bírá­landók meg, mint más időben ós más viszonyok között elmondott beszédek. Maga a hallgatóság és az egyes kijelentéseket tanúsító személyek is érzel­meik által befolyásolva, nem bírnak azzal a szavahihetőséggel és bár jóhisze­műen, könnyen esnek az egyes részletek magyarázása szempontjából tévedésbe. Mindezek alapján a Haller József nemzetgyűlési képviselő ellen megindítani szándékolt bűnvádi eljárásban zaklatást lát a bizottság és javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Haller József képviselő mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag ne függessze fel. Kelt Budapesten, a nemzetgyűlés mentelmi bizottságának 1924. évi január hó 18-án tartott üléséből. Fáy Gyula s. k. f Mtkovínyi Jenő s, k., a mentelmi bizottság elnöke. a mentelmi bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom