Nemzetgyűlési irományok, 1922. VIII. kötet • 363-372. sz.

Irományszámok - 1922-327. A földmívelésügyi, igazságügyi, közigazgatási, pénzügyi és közgazdasági bizottság együttes jelentése "a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920:XXXVI. törvénycikk kiegészítéséről" szóló 304. számú törvényjavaslat tárgyában

46 327 szám. nálni. Ugyanennek a bekezdésnek harmadik mondata végén, a »nem szabad« szavak után, a pont helyett vesszőt téve, a. bizottság a következő kiegé­szítést vette fel: »kivéve, na gazdasági üzem megváltoztatása a cselédlétszám csökkentését vonja maga után, amely üzem változás a birtokos vagy bérlő által a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának bejelentendő s a cselédlétszám csökkentése csak annak jóváhagyása után vihető keresztül.« Szükségesnek találta ugyanis a bizottság, hogy a törvénybe a gazdasági üzem megváltoztatása esetére a cselédlétszám csökkentése tekintetében meg­felelő rendelkezés felvétessék s egyben az ebből kifolyólag követendő eljárás is szabályoztassók. A 6. pont kezdetén helyesebbnek találta a bizottság a T. 2. §-'a 1—7. pontjai helyett az 1—6. pontokra való utalást és annak megállapítását, hogy a megváltásnál feleslegként fennmaradó területből kell a megfelelő anyagi erővel bíró törekvő kisbirtokosok erősítéséről gondoskodni, mert kívánatos, hogy a T. 2. §. 7. pontja alapján is a mintagazdaságok ós középbirtokok ala­kítására alkalmas területeket elsősorban az olyan törekvő bisbirtokosok kap­ják meg, akik a nekik juttatott föld vételárának kifizetésére képesek és hogy erre a célra a megváltásnál a T. 1—6. pontjaiban megjelölt szükségletek kielégítése után esetleg .feleslegként fennmaradó terület használtassék fel. Ugyanennek a pontnak a végére, a kisbirtokosok erősítésére irányuló ren­delkezések kiegészítése és hatályosabb érvényesítése érdekében célszerűnek találta a bizottság a következő mondat felvételét is: »A 19. §. második be­kezdése szerint megüresedő ingatlanok erre a célra is szolgálnak«. 3. §. Változatlan. 4- §• 5. §. 6. §. A negyedik bekezdésben az első mondat után dj, második mondatként a bizottság a következőt vette fel : »A nyilatkozattételre megszabott határidő indokolt esetben az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával egyszer legfeljebb 45 napig meghosszabbítható.« Ezzel kapcsolatban a bizott­ság a bekezdés utolsó mondatának kezdő szavait: »Ezek a határidők meg nem hosszabbíthatók s elmulasztásuk esetében úgy kell venni,« — a követ­kezőkép módosította: »A határidők elmulasztása esetében a jogügyletet úgy kell tekinteni«, stb. Ezeknek a módosításoknak az indoka az, hogy á föld­mívelésügyi miniszternek, mielőtt az elővásárlási jog gyakorlása kérdésében állást foglalhatna, a helybeli földbirtokpolitikai viszonyokról s általában az elővásárlási jog gyakorlását érintő közérdekű körülményekről a legbehatóbb tájékozódást kell az illetékes községi elöljáróság, a gazdasági felügyelőség, Változatlan. Változatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom