Nemzetgyűlési irományok, 1922. VII. kötet • 280-322., II. sz.

Irományszámok - 1922-299. Törvényjavaslat az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről és az ipari anyagbeszerző, termelő és értékesítő szövetkezetekről

174 299. szám ködósót megkezdeni. Mivel pedig a nálunk különben is nehezen mozgásba" hozható társadalom az úgynevezett tanácskormány bukása után uralkodó zavaros gazdasági viszonyok között még kevésbé volt ily közérdekű cél támogatására megnyerhető, mint rendes életviszonyok között, az új intézmény hivatali elődömhöz fordult megfelelő anyagi támogatásért. Hivatali elődöm méltányolva az intézmény rendeltetésének iparfejlesztési szempontból való jelentőségót, a minisztertanácstól nyert felhatalmazás alapján hárommillió korona névértékű üzletrészt jegyzett az országos iparalapból. Ez a támogatás, melynél nagyobbat hivatali elődöm saját tárcája terhére nem nyújthatott, természetesen nem képesítette még az új központot arra, hogy a siker kilátásával nekilásson a kézmű-, kis- ós középipar tömörítésének és gazdasági megszervezésének. A központ saját tőkéje még távolról sem állott arányban sem a feladatok nagyságával, melyekkel szemben találta magát, sem az igények sokféleségével, melyek a kézmű-, kis- és közópiparosság minden rétegéből jelentkeztek. Annak, hogy a szövetkezeti központ saját szövetkezeteinek igényeit kielégíthesse, új szövetkezeteket alakíthasson és a szövetkezeteken kívül álló iparosságot is a felmerülő szükséghez képest gyámolíthassa, nélkülözhetetlen előfeltétele egyrészt a központ szilárd anyagi megalapozása, másrészt úgy a központnak, mint a kötelékébe tartozó tagszövetkezeteknek hasonló adó, illeték ós egyéb kedvezményekben való részesítése, mint amilyeneket az 1898 : XXIII. t.-c., valamint az ennek módosításáról és kiegészítéséről szóló 1920 : XXX. t.-c, az Országos Központi Hitelszövetkezetnek ós a kötelékébe tartozó szövetkezeteknek biztosított. E szükséglet felismerésében a pénzügyminiszter már 1920-ban a vezetése alatt álló minisztériumban egy törvényjavaslatot készíttetett elő, amely ezeket a kérdéseket szabályozza és meghallgatta arra vonatkozólag az érdekeltség véleményét is. Tekintettel azonban arra, hogy az Iparosok Országos Központi Szövetkezete és a kebelébe felvett szakipari szövetkezetek csupán a pénzbeli állami támogatás és az adó- és illetménykedvezmónyek nyújtása szempontjából tartoznak a pénzügyminiszter hatáskörébe, egyéb tekintetekben azonban a kereskedelemügyi tárca illetékes azoknak gondozására és ügyeiknek ellátására, a törvényjavaslat végleges kidolgozása után a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg ón terjesztem azt a nemzetgyűlés elé. II. Mielőtt a törvényjavaslat tartalmának ismertetésére áttérnék, érintenem kell azt az önként felvetődő kérdést, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezetnek a szakipari szövetkezet körül felmutatott mérsékelt eredményei után indokolt-e még egyáltalában az ipari társulás eme alakjaival tovább is foglalkozni ós egy az ilyen szövetkezetek gondozására vállalkozó intézménynek állami segítséget rendelkezésre bocsátani. Amidőn e kérdésre válaszolok, anélkül, hogy a szakipari szövetkezetek előnyeit túlbecsülném, annak a véleményemnek kell kifejezést adnom, hogy a múlt tapasztalatai nem nyújtanak alapot arra, hogy eme szövetkezetek felett pálcát törjek, mert annak oka, hogy a szakipari szövetkezetek az Országos Központi Hitelszövetkezet vezetése alatt oly nehezen boldogultak, mint az az előzőkből kitűnik, elsősorban nem a szakipari szövetkezetek természetében rejlik, hanem egyrészt abban keresendő, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet, bár jóindulattal kezelte e szövetkezeteket és azok érdekében anyagi áldozatoktól sem riadt vissza, szervezete nem tudott e szövetkezetek természetéhez idomulni, az e szövetkezetek hiteligényeinek kielégítésére szükségelt anyagi eszközökkel nem volt kellőleg ellátva és a megalakított szövetkezesetek sem bizonyultak mindig életképeseknek. Azonfelül különösen a szövet-