Nemzetgyűlési irományok, 1922. VI. kötet • 213-279. sz.
Irományszámok - 1922-258. Törvényjavaslat az Osztrák Köztársasággal Budapesten 1923. évi április hó 10-én kötött választott bírósági megállapodás becikkelyezéséről
258. szám. 183 lezővé tétessék vitás kérdéseknek békés úton és a választott bírósági intézmény igénybevételével leendő elintézése, míg másrészt a választott bíróság elé kerülő ügyekben a vita tárgyának és a vitapontoknak meghatározása tekintetében a szerződő kormányoknak megfelelő szabadságot biztosít. A két kormány a felmerülő vitákat döntés végett, amint azt már fenntebb jeleztem, a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság (Cour Permanente de Justice Internationale) elé is terjesztheti, de a Bíróság igénybevétele csak kivételes esetekben terveztetik. A viták rendszerint külön e célra választott egy vagy több választott bíró elé fognak kerülni, akiknek szókhelye váltakozva a két állam fővárosában lesz, A megoldás e módja az ügyek gyorsabb elintézhetése s költségkímélés okából választatott, mert a nagy létszámú hágai Bíróságnak igénybevétele esetében az esetleg csekélyebb jelentőségű viták elintézése is a dolog természeténél fogva lassabban történhetnék s mert —• habár az eljárás során felmerülő költségeket a Nemzetek Szövetsége is viselné — mégis már a két állam képviselőinek hágai tartózkodásával járó kiadások a jelenlegi valutáris viszonyok között súlyos terhet jelentenének. A megállapodást azért kell becikkelyezni, mert a megállapodás első cikke értelmében a választott bíróság döntése alá bocsátandó kérdések között olyanok is lehetnek, amelyek a törvényhozás tárgyaira vonatkoznak és mért az olyan nemzetközi szerződések, amelyek egyfelől Magyarország, másfelől egy más állam vagy államok között a vitás kérdések békés elintézésének módját általában, nem csak egyes esetekre kitérjedőleg szabályozzák, a gyakorlat szerint törvénybe iktattatnak. Budapest, 1923. évi június hó 5-én. Daruváry Géza s. k., a m t hir. külügyminisztérium vezetésével megfázott m. hir. igazságügy miniszter.