Nemzetgyűlési irományok, 1922. IV. kötet • 111-193. sz.
Irományszámok - 1922-171. A nemzetgyűlés munkásügyi és földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a gazdasági munkásházak építésének állami támogatásáról szóló 1907:XLVI. törvénycikk kiegészítéséről" szóló 115. számú törvényjavaslat tárgyában
171, szám 343 éledt. Igen sok esetben előállott most már az a helyzet, hogy a gazdasági munkásház tulajdonosa ingatlanától megvált és a munkásház olyan egyének tulajdonába is jutott, akik ilyen kedvezményre jogigénnyel nem bírnak. Miután, így az a fontos szociálpolitikai cél esik el, amelyet az 1907. évi XLVI. t.-c. maga elé tűzött, a kormány már a közelmúltban rendeletileg intézkedett, hogy a fentemlített törvény intencióját kijátszó eladások lehetetlenné tétessenek. Tekintettel arra, hogy a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján kiadott ez a rendelet az 1922. évi XVII. t.-c. alapján hatályát veszti, s egyébként is a fentebbiekben vázolt helyzet ma is még, sőt fokozottabban fennáll, a kérdés törvényhozási úton való rendezésének szüksége merült fel. Az előadottak alapján a bizottságok kérik a t. Nemzetgyűlést, hogy a javaslatot eredeti szövegezésben úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék. Kelt Budapesten, a munkásügyi és földmívelésügyi bizottságnak 1923. évi február hó 6-án megtartott együttes üléséből. Mayer János s. k., Marschall Ferenc $. k. f az együttes bizottság elnöke, az együttes bizottság előadója.