Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.
Irományszámok - 1922-87. Törvényjavaslat az erdőbirtokhitelről
54 87. szám. 4. §. Ha az erdőtulajdonos a jelen törvényből folyó korlátozásoknak magát alávetette, a íöldmívelésügyi miniszter az erdő értékelését felülvizsgálja, a helyes értéket megállapítja, továbbá megállapítja azt is, hogy az erdőből az okszerű gazdálkodás elvei szerint évenként mennyi fatömeget lehet kihasználni, egyúttal a kölcsönnel terhelendő erdőgazdaságot saját közegeivel fokozottabban ellenőrizteti és intézkedik aziránt, hogy az erdőtulajdonos az erdőhasználatot az okszerűség arányain túl igénybe ne vehesse, hanem csupán az; okszerű és tartamos gazdaságnak megfelelő fatermést használhassa ki. 5. §. Ha az erdőtulajdonos a kölcsön felvétele alkalmával kikötött feltételeknek eleget nem tesz, vagy a íöldmívelésügyi miniszter megállapítása szerint nem gazdálkodik okszerűen és e miatt a kölcsön törlesztése kétségessé válhatna, az állam a jelzálogul lekötött erdőt a kölcsön visszafizetésének idejéig, a birtokos költségére állami ellátásba veheti. Az ilyen erdőnek állami ellátásba vételét az alább említett okok alapján a hitelező pénzintézet is. kérheti. Az első bekezdés szerint állami ellátásba vett erdők bevételei az állam.' részéről kijelölt pénztárba folynak be. Az ékké at befolyt bevételeket elsősorban a közterhe knek, &z erdőgazdasággal kapcsolatos kiadásoknak és a kölcsön esedékes részleteinek kifizetésére kell fordítani. Az erdőtulajdonos rendelkezésére csak a jövedelem fenmaradt részét lehet bocsátani. Ha az erdőbirtok jövedelme az abból kiegyenlítendő terheket és kiadásokat nem fedezi, a íöldmívelésügyi miniszter hivatalból, vagy a hitelt nyujtd pénzintézet kívánságára a birtokos hozzájárulása nélkül is gondoskodhatik arról, hogy a hiányzó Összeg az erdőtulajdonos egyéb ingatlanaira jelzálogilag biztosíttass ék. 6. §. Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe; ezt a íöldmívelésügyi miniszter, az igazságügy miniszter és a pénzügyminiszter hajtja végre és a végrehajtáshoz szükséges részletes szabályokat mindegyikük a maga ügykörében rendelettel állapítja meg:Budapest, 1822. évi november hó 16-án. Szabó István s. k n m. hir. földmívelésügyi miniszter.