Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.
Irományszámok - 1922-93. Törvényjavaslat az állatforgalmi szavatosságról
93. szám. 183 országnak már a múltban is élénk állatforgalma volt: Ausztria már az osztrák polgári törvénykönyvben külön szabályokat állított fel az állatszavatosság tekintetében, amelyeket újabban módosított a polgári törvénykönyv harmadik résznovellájával (az 1916. március 19-én kelt császári rendelet R. G. Bl. 69. szám, 117. és következő §-ok) ; Németországban pedig a német polgári törvénykönyv 481—492. §-ai állapítják meg az állatért való szavatosság eltérő szabályait. Az állatért való szavatosság kérdésének szabályozását szükségessé teszi kiváltképen a termelő gazdaközönség sérelmére az e téren gyakran elkövetett visszaélések lehető megakadályozása, továbbá az állattenyésztés érdeke, végül az állatokkal való kereskedés megbízhatósága. Az itt szóbajövő ügyletekben ugyanis többnyire jogban járatlanok vannak eladóként, vagy vevőként érdekelve, akiket lelkiismeretlen egyének (kupecek, strohmannok, cigányok) járatlanságukkal visszaélve, könnyen megkárosíthatnak. A visszaélésre annál több alkalom nyílik, mert az állatok forgalmát (adásvételét, cseréjét) lebonyolító ügyleteknek aránylag csekély része olyan, amelynél a felek közvetlenül ismervén egymást, a visszaélés ellen már a felek személyi megbízhatósága nyújtana némi biztosítékot, mint pl. olyankor, amidőn ugyanabban a községben lakó és egymást már hosszabb idő óta ismerő kisgazdák kötnek ily ügyletet vagy midőn az ingatlan haszonbérbeadásával kapcsolatban az azon élő állatállományt élő felszerelésképen a bérlőnek eladják. Leggyakoribb azonban az élő állatnak nyilvános vásári vétele, amelynél a vevő gyakran nem is tudja kitől vette az állatot vagy hol lakik az eladó. Az üzleti élet minden csinját-binját kitanult kupeceknek és strohmannoknak tehát bő alkalmak van a kevésbbé járatos kisgazda megkárosítására. Az állattenyésztés szempontjából az állatért való szavatosság szabályozásának nálunk annál nagyobb a fontossága, mert az állattenyésztés nemzetünk gazdasági életének egyik legjelentősebb ága, gazdasági erejének pedig leggazdagabb, forrása lóvén, arra az ország gazdasági újjáépítésénél jelentékeny szerep vár; ahhoz pedig alig férhet kétség, hogy az állatszavatosság kérdésének célirányos és megnyugtató rendezésének az állattenyésztésre kedvező befolyása van. Végül az állatkereskedés is nyer a biztosság tekintetében, ha a felek tudják, hogy melyek azok a hibák, amelyekért az eladó már a jogszabály erejénél fogva szavatosságra van kötelezve, s melyek azok a hibák vagy hiányok, amelyek tekintetében csak külön kikötésnek van helye. Mindezek a szempontok indokolják azt is, hogy habár az állatszavatosság kérdését bírói gyakorlatunk — főkép az osztrák polgári törvénykönyv nyomán — évtizedeken át követett állandó gyakorlattal megfelelően rendezte, mégis helyesebb a nem mindenben egyöntetű és nehezen megismerhető bírói gyakorlat helyett törvény útján rendezni az állatért való szavatosság Jkérdését. Az egyes törvényhozások majd a vevő, majd az eladó érintett érdekének szem előtt tartásával különböző rendszereket honosítottak meg. Különösen három főbb rendszer vonul végig a törvényhozásukon : a római jogi, a német jogi és az úgynevezett vegyes rendszer. A római jogi rendszer szerint a (házi) állatokkal való kereskedést tárgyazó ügyletek általában ugyanazok a szabályok alá esnek, mint bármely más dolog eladására, illetőleg vételére vonatkozó ügyletek. Az eladó e rendszer szerint a vevővel szemben az eladott állat minden lényeges rejtett hibájáért
