Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.

Irományszámok - 1922-91. Törvényjavaslat a mérnöki rendtartásról

91. szám. 151 Ily orgánumul kínálkozik a mérnöki kamara, amely a mérnöki cím viselésére jogosult szakférfiak közül mindazokat kötelezőleg egyesíti magában, akik önálló mérnöki magángyakorlatot kívánnak folytatni. Ezekre a mérnökökre nézve a törvényjavaslat a kamarakényszer alapján áll, másként ugyanis a kérdés organikus megoldása el sem képzelhető ; ez a kamarakényszer azonban azokra a mérnökökre nézve, akik önálló magángyakorlattal nem foglalkoznak, nem terjed ki. A kamara feladatai gyanánt e szerint legelsőkül jelentkeznek: 1. a mérnöki cím viselésére jogosultaknak s ezek közül külön a saját tagjainak és a mérnökhelyetteseknek nyilvántartása; 2. a mérnöki magángyakorlat ellenőrzése. Az első helyen említett feladattal vele jár a törvényjavaslat 11. §-ában szabályozott nyilvántartás és törzskönyvek vezetése, továbbá a cím jogos használatának ellenőrzése és a címbitorlások hivatalból való üldözése. Az utóbb említett feladat súlypontja a kamaratagok gyakorlatának oly irányú ellenőrzése, hogy az a kar tekintélyének s a mérnökkel szemben erkölcsi és szakmai szempontból támasztható követelményeknek mindenkor teljes mértékben megfeleljen. Ennek a feladatnak a kamara a törvényjavaslat által komtemplált autonóm hatáskörében, a saját tagjaival szemben számára biztosított fegyelmi jog gyakorlásával meg is tud felelni. A kamara ezirányú tevékenységének szabályozása, valamint a kamara szervezetének fővonalai tekintetében a törvényjavaslat nagyjában az ügyvédi rendtartás törvényének (1874 : XXXIV. t.-c.) jól bevált analógiáját követi, mégis önként érthetőleg azokkal az eltérésekkel, amelyek a kétféle foglalkozás közti különbségeknek szükségszerű folyományai. Az említetteken kívül természetszerű feladata a kamarának még, hogy a mérnöki kar érdekeit képviselje, s az e szempontból szükségesnek látszó 'intézkedéseket kezdeményezze és előmozdítsa s a kart érdeklő törvényjavaslatok és fontosabb rendeletek előkészítésében közreműködjék. A mérnöki kamarára vonatkozó .több mint két évtizedes előzetes tárgyalások során egyik legtöbb vitát keltő kérdés volt a tisztviselő (és pedig köz- és magántisztviselő) mérnököknek viszonya a kamarához, ami e tisztviselőknek magángyakorlat űzési jogával van szoros összefüggésben. A köz- és magántisztviselő mérnököknek a kamarához való viszonya kétféle * vonatkozásban kívánja figyelmünket. Az első: milyen viszonyban van a mérnök-tisztviselő a kamarához hivatalos vagyis azon mérnöki munkái tekintetében, amelyeket, mint tisztviselő, alkalmazója számára teljesít. A második: a kamarához való viszony abban az esetben, ha a tisztviselő harmadik személyek számára mérnöki magánmunkát teljesít. Az első viszonylat tekintetében a 3.•§. második bekezdése akként intézkedik, hogy a tisztviselő-mérnök szolgálata körébe tartozó mérnöki munkákat, alkalmazója részére végezhet akkor is, ha nem tagja a mérnöki kamarának. Ez az intézkedés minden indokolás nélkül is egészen természetesnek látszik, és mégis a kérdések előzetes megvitatása során nem hiányoztak olyan hangok sem egyes ' köztisztviselő mérnökök, sőt csoportok részéről, amelyek a mérnökökre egyetemes kamara-kényszert kívántak kimondatni, azzal a határozott intencióval, hogy a köztisztviselő mérnökök hivatali tevékenysége is a kamara ellenőrzése alá helyeztessék. Nem szorul hosszas bizonyítgatásra, hogy ilyen intézkedés sehogy sem lett volna a tisztviselő felsőbbségének rendelkezési és fegyelmi jogával összeegyeztethető s hogy ilyen rendelkezésre a kamara létesítése által elérni kívánt célok érdekében sincsen semmi szükség s azok a köztisztviselő mérnökök, akik a kamarában mintegy támaszt óhajtottak keresni saját hivatali felsőbbségükkel szemben, tévesen fogták fel a kamara rendeltetését.