Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.
Irományszámok - 1922-46. A pénzügyi és közigazgatási bizottság együttes jelentése "a vármegyei alkalmazottak létszámviszonyainak szabályozásáról" szóló 27. számú törvényjavaslat tárgyában
46. szám. 43 A belügyminiszter határozatát a kérelmezővel és mindazokkal írásban kell közölni, akiknek rangsorát a határozat érinti. A belügyminiszter határozata ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt panasznak van helye a m. kir. közigazgatási bírósághoz. A rangsornak jogorvoslattal meg nem támadott, valamint a jogorvoslat következtében jogerősen megállapított része nem tehető többé vitássá. A rangsor kiigazítása. 6. §. Az összesített országos létszámba foglalt vármegyei tisztviselőknek az 5. §. ozerint esoportonkint megállapított rangsorát a belügyminiszter az időközben beálló változásokhoz képest esetről-esetre haladéktalanul kiigazítja. A belügyminiszter a kiigazított rangsort minden év szeptember havában a »Belügyi Közlöny«-ben közhírré téteti. A közzétett rangsornak azokra az adataira nézve, amelyek az évközben történt kiigazítások következtében módosultak, az 5. §. második és következő bekezdéseiben foglalt rendelkezések irányadók. Az alkalmazás módja és a fokozatos előlépés. 7- §• A vármegyei tisztviselői állások betöltésének törvényben megállapított módját (választás vagy kinevezés) ez a törvény nem érinti. Olyan állásokban, amelyek több fizetési osztályba vannak sorozva, az előlépés az illető állásra megállapított alsóbb fizetési osztályból a magasabba — üresedés esetében, rendszerint az üresedést követő hó 1-ótől kezdődő hatállyal — újabb választás vagy kinevezés nélkül (automatikusan) történik. Az üresedós beálltát — a vármegye által esetről-esetre haladéktalanul bejelentett adatok alapján — a belügyminiszter állapítja meg, ós ugyanő nevezi meg a rangsor szerint előlépósre jogosult tisztviselőt. Ha az előlépésre igényjogosult tisztviselő ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendelték, előlépése, valamint a megüresedett állás betöltése a fegyelmi eljárás jogerős befejezéséig függőben marad. A rangsorban következő igényjogosult tisztviselő újabb üresedés esetén az újabb üresedést követő hó 1-ótől kezdődő hatállyal előlép. Ha a fegyelmi határozat megszüntető, vagy csak dorgálást állapít meg, az illető tisztviselőt az előlépési igény megnyíltát követő hó 1-étől kell a magasabb fizetési osztályba előléptetni. Pénzbírság kirovása esetében az előlépés a fegyelmi határozat jogerőre emelkedését követő hónap 1-étől lép hatályba. Egyéb esetekben a fegyelmi határozat rendelkezése irányadó. Illetmények esedékessége. 8. §. Előlépés esetében a magasabb illetmények az előlépési igény hatályossá váltát (7. §.) követő hó 1-étől (lakbérnegyedtől) kezdve illetik meg a tisztviselőt. fi*