Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.

Irományszámok - 1922-41. Indítvány. Az 1920:XXVI. t.-cikknek a kor követelményeinek megfelelő módosítással újból való előterjesztésére, nevezetesen a botbüntetés és vagyonelkobzás életbeléptetésére vonatkozólag

41. szám. 31 erkölcsiség és a személyiség hatályosabb büntetőjogi védelméről szól — két­ségkívül azért alkotta hosszas megvitatás után, meri úgy találta, hogy bizo­nyos bűncselekményeket megszüntetni, azok további elkövetésének elejét venni, kellőkép megtorolni máskép, mint botbüntetéssel nem tudja. A törvény egy évi tartamra szólt, úgy vélekedvén a honatyák, hogy a radikális büntetés a közerkölcsiség, a vagyon, a személyiség biztonsága terén immár tűrhetetlen túlkapásokat alkalmas lesz rövid időn belül meg­szüntetni. A törvényt az első nemzetgyűlés úgy szövegezte, hogy bizonyos bűn­cselekményeknél csak bűntett esetében volt a botbüntetés alkalmazható, míg a vétség eseteire a botbüntetést nem mondta ki. így az idézett törvén y 10. pontja szerint a botbüntetés csak »árdrágító visszaélés büntetésének eseteiben« volt alkalmazandó, correctionalisatio ese­tében, vagyis, ha bűntett vétséggé alakul, vagy ha a bűncselekmény egy­magában csak vétséget képezett, a botbüntetés alkalmazható nem volt. Hiányos volt a törvény, mert a nagy célt szem elől tévesztette, az ár­drágítás minden módjának és fajtájának üldözésére és végleges megszünte­tésére irányuló eltökélt erős elhatározásában gyengének, elnézőnek bizonyült. Pedig minden árdrágító visszaélés (akár bűntett, akár vétség, akár maga az árúelrejtés is) merénylet embertársunk egészsége, a nemzet élete ellen, melyek minden fajtáját minden erőnkből üldöznünk, kiirtanunk kell. De vannak, akiket az erkölcsileg megbélyegző és mindenképen megszé­gyenítő büntetés sem riaszt vissza a bűncselekmény elkövetésétől, mert falánk­ság ukban. pénzvágyukban határt nem ösmernek. Ezért ezeknek a bűncselekményeknek megtorlását a vagyonelkobzás kimon­dásával is súlyosbítani a bűncselekménynek ismételt, vagy egyszeri súlyos el­követése esetén. Nem idézem Arpádházi királyaink kimagasló alakjait, akik a tolvajnak jobb karját vágatták le, mert lopott, akik tüzes-parazsat tétettek az' isten­káromló nyelvére, mert máskép zabolátlan népüket megfékezni és nemzetü­ket megmenteni nem tudták, de bátran hivatkozom arra, hogy az elszapo­rodott duvadakra ma is irtó-haj tó vadászatot rendezünk s a veszett kutyával szemben kapával és ásóval kötelessége mindenkinek szembeszállni. Megjavultak-e az erkölcsök a fenthivatkozott törvény megszűnése óta, szelidebbek lettünk-e és embertársunk, nemzetünk összességével szemben humánusabbak vagyunk-e ma? Úg3 r érzem, hogy erkölcseinkben csak durvábbak, embertársainkkal szem­ben csak kapzsibbak, kíméletlenebbek vagyunk. Az ország restaurációját mindenki akarja, a restaurációnak azonban első feltétele a tiszta erkölcs és a békés munka: a megélhetés. Hol van ma a tiszta erkölcs ós békés munka, hol van ma a megélhetésnek lehetősége, ahol osztály, felekezet ellen szabadon, büntetlenül lehet izgatni, amelyért kényelmes államfogház jár ; hol az erkölcs, ahol szabadon lehet rágalmazni, hazudozni, gyanúsítani, büntetlenül, nyilt helyen ós sajtóban, hol a békés munka és a tisztességes megélhetés lehetősége, amikor kenyerüktől embereket csak azért fosztanak meg és üldöznek, mert más politikai nézetük, más társadalmi és világfelfogásuk, más vallásos meggyőződésük. Indítványozom ennélfogva: utasítsa a nemzetgyűlés az igazságügyi kormányt, hogy az 1920. évi XXVI. t.'Cikk szellemében — és pedig a törvényben felsorolt és az igazságügyi bizottságban általam még felhozandó vagyon, erkölcs és személyiség elleni deliktumok megtorlására — sürgősen új törvénytervezetet

Next

/
Oldalképek
Tartalom