Nemzetgyűlési irományok, 1922. I. kötet • 1-37., I. sz.

Irományszámok - 1922-2. Törvényjavaslat az 1922/23. költségvetéi év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról

2. szám. 23 értékeléssel tartalmazzák. Pénzünk vásárló erejének hullámzása akként látszik leginkább kiegyenlíthetonek, ha minden egyes állami költségvetési évre annak átlagárai alapján állapittatik meg azok értéke, és a javadalmi összeírásokban foglalt mennyiségek a költségvetési év végét követő november hó 1-től kezdődő éven át az ily módon megállapított értékkel tehát évről-évre változó összeggel vétetnek figyelembe. Az egyenlő elbánás elvénél fogva az előző bekezdésben foglalt eljárást kell alkalmazni a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők által haszonélvezett ingatlanoknak, továbbá a részükre nyújtott terményjárandóságoknak az értékelésére nézve is. 10. $-hoz. Az 1922 :

1. t.-c. 24. §-ában és az 1922 : VI. t.-c. 3. §-ában foglalt rendelkezéseknek kiegészítése vált szükségessé oly irányban, hogy az elcsatolt területen visszamaradt nyugdíj- (nyugbér-) intézet, alap vagy pénztár jogszabályai, a szabályszerű elbánás alá vonandó tisztviselőkre és egyéb alkalmazottikra mely időponttal bírnak érvénnyel. E határidőül a legcélszerűbbnek az 1918. évi október hó 31-i nap mutatkozik, mert a tisztviselők és egyéb alkalmazottak szabályszerű elbánás alá vonásánál csak olyan jogszabályok vehetők figyelembe, amelyek a forradalmi és megszállás előtti időben hozattak. Gondoskodni kellett továbbá arról is, hogy az esetben, ha valamely nyugdíj(nyugbér-) intézet, alap vagy pénztár jogszabályai ismeretesek nem lennének, hogy a szabályszerű elbánás alá vonás akkor milyen jogszabályok szerint történjék. .Erre legcélszerűbbnek látszott az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak ellátásáról szóló 1912: LXV. t.-c. alkalmazása, mint amely általában az összes nyugdíj szabályok zsinórmértekéül szolgál. Tekintettel továbbá arra, hogy a fentebb idézett törvényszakaszok szerint a szabályszerű elbánás alá vonás 1922. évi június hó végéig keresztül viendő, viszont a tisztviselők cgyrészére a közigazgatás zavartalan menete érdekében átmenetileg még szükség lesz, gondoskodni kell még arról is, hogy ezek mint nyugdíjasok ideiglenes szolgálattételre berendelhetők legyenek. A vármegyei, városi, községi, állam vasúti, hitfelekezeti, stb. tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra érvénnyel bíró jogszabályok ugyanis az ideiglenes nyugdíjazásra nézve ós az ideiglenes nyugdíjaknak ideiglenes szolgálattételre való berendelésére nézve nem tartalmaznak rendelkezéseket és azért kellett az 1912: LXV. t.-c. 34. §-ának rendelkezéseit az összes tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra kiterjeszteni, hogy az ideiglenes berendelésre a kellő jogalap meglegyen. A tényleges szolgálatra eképen ideiglenesen berendeltet tényleges szolgálatban állónak kell tekinteni s igy ez a szolgálati ideje is beszámít. Ennélfogva a szabályszerű elbánás alá vonás időpontjában részére megállapított ellátási díjainál esetleg magasabb összegű ellátásra lehet igénye. Miután azonban a reá nézve illetékes nyugdíj (nyugbér) intézet, alap vagy pénztár azzal, hogy részére az ellátási díjakat megállapította és az ellátási díjakat továbbra is fizeti, a nyugdíj-jogosulttal szemben minden kötelezettségének eleget is tett, ennélfogva azok ez újabb teherrel meg nem terhelhetők. Azért kellett az államnak ezen újabb terheknek viselését magára vállalni. A szakasz utolsó bekezdése az 1922 : VI. t.-c. 3. §-ának kilencedik bekezdésében foglaltakkal analog rendelkezéseket tartalmaz. A vármegyék a tetemesen megszaporodott közigazgatási teendőket az utóbbi években csak ideiglenesen beosztott menekült tisztviselők alkalmazá-