Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.

Irományszámok - 1920-425. Törvényjavaslat a nem hivatásos katonai állományból származó hadirokkantaki, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról

64 425. szám. A járadékosztályokkai kapcsolatban említem meg, hogy a rokkantságélettani jelenség lévén, a katonai felülvizsgálati szabályokat ennek a törvénynek végrehajtásánál lehetőleg mellőzni szándékozom, illetőleg oly rendelkezéseket óhajtok kidolgoztatni, amelyek a javaslat szelleméhez és rendszeréhez alkalmazkodva, biztos támpontul szolgáljanak az igénymegállapító bizottságok számára. Arról, hogy a magasabb társadalmi állású, kiválóbb teljesítőképességű és ennek esetleg nem hivatásos katonai szolgálatuk alatt is bizonyítékát szolgáltató egyének magasabb összegű járadékot kapnának, az általános megokolásban már megemlékeztem. Itt csak arra utalok, hogy a magasabb járadékösszget kapók körének általános meghatározása ós az ennek nyomán a végrehajtásban valószínűleg jelentkező eltérő gyakorlat nézetem szerint nem jár veszéllyel, mert a jogorvoslatok révén az egységes irányítás kezemben maradna, — az pedig csak előnyös, ha az egyes társadalmi rétegeknek a különböző országrészekben és különböző jellegű helységekben valóban elfoglalt helyzetéhez alkalmazkodik a végrehajtó hatóság és nem ragaszkodik merev, az életet bilincsbe verő elvekhez. Végül megemlítem még azt is, hogy* a javaslat ugyan meghatározott összegeket tartalmaz, azonban pénzünk vásárló erejének változásával önként értődőleg a törvényhozás ezeket a tételeket is változtatás alá veszi majd. A keresetképességnek a 6. §-ban adott meghatározása bővebb magyarázatot nem igényel. Szemben egyes külföldi törvényeknek talán túlságosan is megszorító körülhatárolásával, a javaslat a rokkant egyéni alkalmasságát, személyes körülményeinek figyelembe vételét helyezi előtérbe. Ez már csak azért is indokolt, mert nyomasztó anyagi viszonyaink miatt e javaslat teljesen mellőzi a hivatásképtelenség vizsgálatát, ós nem rendszeresíti a csaknem minden rokkantellátási törvényben szabályozott hivatásképtelenségi pótlékot r amely az egyéni veszteségekért inkább nyújthatna kárpótlást. A 7. §. azokról gondoskodik, akik magukkal tehetetlenek, és állandóan idegen segítségre, ápolásra szorulnák. Ezek járadékuk 10Ö°/0-áig terjedő ápolási pótlékot kapnának. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a rokkantházakat mentesítse a családdal bíró, otthon is ápolható rokkantaktól. Bármily áldozatkészség hassa is át ugyanis a rokkantházak személyzetét, -— nézetem szerint — ez a körülmény és a rokkantház tökéletesebb berendezése nem pótolhatja a családi tűzhely melegét. Méltányosságon alapul a 8. §-nak az a rendelkezése, hogy a rokkantat szülői eltartásban részesülő törvényes gyermekeinek mindegyike után nevolési pótlókban kell részesíteni. A rokkant ugyanis sokkal nagyobb nehézségekkel küzd gyermekei felnevelését illetőleg, mint az egészséges egyén ós gyermekei különös támogatás nélkül sokkal inkább tönkremehetnek, mint az egészséges apák gyermekei. Most tehát, amikor a jövendő nemzedéktől várjuk Magyarország megmentésót, kell, hogy fokozottabb gondoskodás tárgya legyen ennek a nagyszámú rétegnek kellő gondozása és nevelése is. Éppen ezért nevelési pótlékra van igénye — bizonyos feltételek fenforgása esetében — a rokkantnak házasságon kívül született gyermeke után is. A 9. és 10. §. rendelkezései külön megokolást nem igényelnek, legfeljebb azt említhetem meg, hogy megszűnnék többek közt annak a járadéka is, aki rokkantházi ellátásban részesül, minthogy ellátása már másként biztosítva van, valamint azé is, aki végkielégítést vesz igénybe. A jaA^aslat ezzel is elejét akarja venni annak, hogy az igényjogosultak könnyelműen forduljanak a végkielégítés megoldásához.