Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.

Irományszámok - 1920-422. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

26 422. szám. A törvényjavaslat jogcímei szerint tehát választó lenne a nagykorú férfiaknak 77*3, az írni-olvasni tudó nagykorú férfiaknak pedig 85-6°/o-a. A négy elemi végzettség Csonka-Magyarországon most már olyan általános, hogy egyedül e jogcím alapján a választójogba juthat a nagykorú férfi népességből 1,562.600, vagyis a nagykorú férfiaknak 80'5°/o-a. Csupán a két évi helybenlakás kikötése csökkenti e számot 1,408.900-ra, tehát majdnem 10%-kal. E szám mellett eltörpül azoknak a férfi választóknak száma, akik nem végeztek négy elemi osztályt, de választók lennének, illetőleg maradnának azon a jogcímen, hogy fel vannak véve az 1918. év névjegyzékbe. Ezeknek számára vonatkozólag természetesen nincsen pontos adat, a fenti számok úgy állapíttattak meg, hogy a négy elemit nem végzett, de írni-olvasni tudó férfiak számából annyi vétetett választónak, amilyen arányban a négy, elemit nem végzett, de írni-olvasni tudó férfiakat az 1913. évi XIV. t.-c. választókká tette, az analfabéta választókra vonatkozólag pedig rendelkezésre áll az adat. A legutolsó választójogi törvény, az 1918. évi XVII. t.-c. alapján nem állíttatott össze névjegyzék, mert annak szerkesztését az 1918. év októberében bekövetkezett összeomlás megakasztotta, így nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy a mai Csonka-Magyarországon az 1918. évi XVII. t.-c. alapján hány választót írtak volna össze. A meglevő adatok alapján azonban hozzávetőleg ki lehet számítani, hogy az 1918. évi XVII. t.-c. jogcímei a mai CsonkaMagyarország nagykorú férfi népességéből 1,498.400 embert juttatnának választójoghoz. Az 1918. évi XVII. t.-c. alapján ós a jelen törvényjavaslat alapján bejutó választók száma között tehát alig mutatkozik különbség, mert mind a kettő a nagykorú férfiak 77'3°/o-át juttatja választójoghoz, de míg az előbbi ezt csak bonyolult jogcímekkel éri el, addig a jelen törvényjavaslat a korhatár ós a két évi helybenlakás kikötése mellett úgyszólván egyetlen jogcímmel eléri. E mellett fontos annak a megállapítása, hogy minden választójog, amely kulturális cenzuson mint fő jogcímen épül fel, olyan mórtékben fejlődésképes, amily mértékben fejlődik az értelmiségnek az a foka, amely a választójogosultságnál alapul szolgál. Az 1918. évi XVII. t-c. alapján pl. 10 év előtt Csonka-Magyarország népességének még csak 67'7°/o-a jutott volna választójoghoz, az 1920. évi adatok szerint már 773°/o-a. Ez a majdnem 10°/o-os emelkedés úgyszólván kizárólag annak tulajdonítható, hogy a hat elemi végzése körülbelül ugyanilyen előhaladást tett 10 óv alatt. A négy elemi osztály elvégzése ilyen nagy lépéssel nem juthat előre, mert már eredetileg is jóval kedvezőbb arányszámot mutatott fel. Mégis a hót törvényhatóság feldolgozott adataiból azt látjuk, hogy 1910-ben a nagykorú férfiaknak 82'7%-a végzett négy elemi osztályt, 1920-ban már 86*8°/o-a, tiz óv alatt tehát a javulás több mint 4°/o. Magában Budapesten tiz év alatt 91'6°/o-ról 94'5°/o ra ugrott a 24 éven felüli férfiak közt a négy elemit végzettek aránya. A fejlődésnek hasonló menete várható még a következő évtizedekben is, míg az arányszám meg nem közelíti a százat. Minthogy az 1918. évi XVII. t.-c. alapján még névjegyzék sem készült, s így ezen az alapon senki sem gyakorolhatta választójogát, a választók számát az 1913. évi XIV. t.-c. alapján összeállított legutolsó választói névjegj^zék számaihoz is kell viszonyítanunk. Az 1918. évi névjegyzék szerint, amely még az 1913. évi XIV. t.-c. alapján készült, a mai Csonka-Magyarország területén 838.500 választót írtak össze, vagyis a nagykorú férfinépesség 44'l°/o-át. Ehhez képest tehát a mostani javaslat majdnem 662.000-rel, vagyis 78'9°/o-kal emeli a választók számát. De tulajdonképen az 1913. évi