Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-374. Törvényjavaslat a lakásépítés előmozdításáról
52 374. szám. Melléklet a 374. számú irományhoz. Indokolás a lakásépítés előmozdításáról szóló törvényjavaslathoz. 1 \ Általában. A lakásinség enyhítése céljából az 1921 : XXXVI. t.-c. az állami kislakások építésére 300 millió K felhasználására adott a kereskedelemügyi miniszternek felhatalmazást. A jelentkező óriási mérvű lakásszükségre való tekintettel, valamint az építési költségek mindinkább fokozódó nagysága és a lakásrendeletekben a bérösszeg korlátozására vonatkozó intézkedések miatt szünetelő magánépítkezések elmaradása következtében a törvényhozás által rendelkezésre bocsátott 300 millió K. egyáltalában nem elégséges arra, hogy abból annyi lakás legyen előállítható, hogy egyrészt a vasúti kocsikban és a hivatalok céljaira szolgáló helyiségekben ideiglenesen elhelyezett családok, másrészt az egyes helyeken létesített új intézményekhez kirendelt vagy véglegesen elhelyezett tisztviselők és egyéb alkalmazottak a legelemibb feltételeknek megfelelő lakásokhoz jussanak. Törvényhozási intézkedés szükséges tehát aziránt, hogy a kislakások létesítéséhez a városok (községek) hozzájárulása bizonyos kötelezettségek ellenében ós lényeges kedvezmények biztosítása által megszereztessék, valamint a magánépítkezések megkezdése szintén rendkívüli kedvezmények nyújtásával lehetővé tétessék. Minthogy pedig az évek hosszú sora óta szünetelő építkezések következtében a lakásinség magánópítkezósek által meg nem szüntethető, egyidejűleg törvónyhozásilag gondoskodni kellett arról is, hogy a fedélnélküliek elhelyezése céljából a városok (községek) a kislakások építkezését állami támogatás mellett anélkül folytathassák a jövőben is, hogy a kormánynak erre a célra újabb hitelt kellessen a törvényhozástól kieszközölnie. Ebből a célból a 300 millió koronának ál]ami hozzájárulás fejében szétosztott része az ezt igénybevevő városok (községek) által az igénybe vett Összegnek évi 2V2 százalékában visszatérítendő lesz, amely azután újabb állami hozzájárulásokra lesz fordítandó; a városok által felvett kötvénykölcsönöknek visszafizetett része pedig a kibocsátó szindikátus részéről újból elhelyezhető lesz.