Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-379. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése gróf Andrássy Gyula, Rakovszky István, gróf Sigray Antal és Beniczky Ödön nemzetgyűlési képviselők mentelmi ügyében
37y. szám. 115 megállapította a bizottság a rendelkezésre bocsátott iratok alapján, hogy a nevezett nemzetgyűlési képviselők személye és a terhükre rótt büntetendő cselekmény között az okozati összefüggés fennforogni látszik. Végül megállapította a mentelmi bizottság, hogy politikai zaklatás esete fenn nem forog, egyébként a vád tárgyává tett bűncselekmény súlyos voltára való tekintettel úgy a köznek, mint maguknak a terhelteknek is érdeke, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a független magyar bíróság előtt a legnagyobb nyilvánosság mellett letárgyaltassók, miért is az érdekelt nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogának a felfüggesztése a jelen ügyből kifolyólag indokolt. Ama kérdésnek az eldöntésével kapcsolatban, vájjon az érdekelt nemzetgyűlési képviselők mentelmi joga megsértetett-e vagy sem, a bizottság a következő megállapításokat eszközölte: A mentelmi jog forrása a magyar jogfejlődésben az alkotmány helyreállítása utáni időben keresendő. Első törvényes intézkedés a mentelmi jog terén a közös ügyek tárgyalására kitűzött bizottság (delegáció) törvényes szervezésével kapcsolatban található, az 1867. évi XII. t.-cikkben, melynek 47. §-a a következőket rendeli: »A bizottságok tagjai a jelen határozat szerint a közösekül kijelölt ügyeknek tárgyalása közben tett nyilatkozataikórt feleletre sohasem vonathatnak, sőt megbízatásuk megszűntéig se oly kereset miatt, mely személyes letartóztatást vonhat maga után, se bűntény vagy vétség miatt, a tettenérés esetét kivéve, az illető országgyűlésnek, ennek együtt nem léte esetében pedig azon bizottságnak, melynek tagjai előleges jóváhagyás nélkül se le nem tartóztathatnak, se közkereset alá nem vétethetnek.« Ezen törvényhely, melynek rendelkezései az országgyűlési gyakorlat az országgyűlés tagjaira is kiterjesztette, szabatosabb meghatározást nyert a magyar országgyűlés képviselőházának 1867. évi november hó 18-án hozott határozatában, ^ magáévá tévén a képviselőház 1867. évi október hó 23-án kelt határozatával kiküldött 10 tagú bizottságnak következő véleményét: »a bizottság nézete szerint az országgyűlési tag sérthetetlensége két irányban jut gyakorlati érvényre, t. i. : 1. hogy az országgyűlési tag mint olyan a Házban ós a Házon kívül mond vagy tesz, azért csak az országgyűlés és pedig annak azon Háza által vonathatik feleletre, melyhez tartozik; 2. hogy amit az országgyűlési tag nem mint olyan ós nem törvényhozói hivatásának gyakorlása közben mond vagy tesz, azért csak a Ház engedelmével vonathatik közkereset alá, s a tettenérés esetét kivéve csak a Ház előleges engedelmével zárathatik el. Amaz biztosítja az országgyűlési tanács szabadságát kívülről származó minden nyomás ellenében. Emez biztosítja a törvényhozótestület épségét arra nézve, hogy tagjai az ügymenet ós törvényhozói tevékenység sérelmére el ne vonassanak törvényhozó tisztük gyakorlásától, s ne gátoltassanak a törvényhozásban való részvétben se a hatalom, se bizonyos célokra felhasznált vagy sugalmazott egyesek által. E kettős sérthetetlenség nem annyira az egyéni mentességnek előjoga, mint inkább a törvény hozótestület politikai teljes szabadságának és függetlenségének elengedhetetlen föltétele, követelménye. Ebből következik, hogy a mentelmi jog nem terjedhet addig, hogy az országgyűlés egyes tagjai fölötte álljanak a törvénynek, s olyan tetteikért se vonassanak feleletre, melyeket nem mint országgyűlési tagok követtek el.« Ezen jogforrásokból megállapíthatólag a magyar országgyűlés tagjainak mentelmi joga két fontos kiváltságot foglal magában. Az egyik a felelőtlenség\ 15*
