Nemzetgyűlési irományok, 1920. XI. kötet • 320-362., XLIX. sz.

Irományszámok - 1920-337. Törvényjavaslat a szerzői jogról

337. szám. 119 • / 54. §.i) A 2—9» §-ok rendelkezéseit a 49—51. §-okban említett müvek nyilvános elő­adására is kell megfelelően alkalmazni. . 55. §, A nyilvános előadás jogának tartamára nézve a 11 —17. §-ok rendel­kezéseit kell megfelelően és az alábbi két bekezdésben foglalt kiegészítéssel alkalmazni. Álnév alatt vagy a szerző nevének kitétele nélkül szerzett művek, ba első nyilvános előadásuk idejekor még nem jelentek meg, az első nyilvános előadás naptári évének lefolyásától, a hátrahagyott művek pedig a szerző elhalálozása naptári évének lefolyásától számított ötven évig részesülnek a jogo­sulatlan előadás ellen védelemben. De ha az álnév alatt vagy a szerző nevének kitétele nélkül szerzett mű szerzője vagy annak jogutóda az ötven évi batáridő alatt a szerző nevét beiktatás végett bejelentette (43. §.), vagy ha ugyanazon idő alatt a mű a szerző' neve alatt jelent meg, a védelmi idő a 11., 12 .és14. §. szerint számíttatik. : 56, §. Még meg nem jelent, de már nyilvánosan előadott színművek, zenés színművek és zeneművek szerzőjének az ellenkező bebizonyításáig az tekintendő, aki az előadást hirdető jelentésben mint szerző megneveztetett. 57. §. Aki a szerző beleegyezése nélkül oly müvet, amely a 49—51. §< ok rendelkezései alá • esik, vagy ily műből egyes részeket szándékosan vagy gondatlanságból nyil­vánosan előad vagy előadat, a sértettnek a 18. §. értelmében kártérítéssel tartozik és vétség miatt a 18. §-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. 58. §. A 18. §. második bekezdésének, a 19.— 21. §-oknak továbbá a 23. és 24. §-nak rendelkezéseit a nyilvános élőadásra ponatkozó szerzői jog bitorlásának esetében is kell megfelelően alkalmazni. 59. .§. A 25—36. §~őknak és a 38—44, §-oknak rendelkezéseit a 49—51. §-ókban említett müvek nyilvános előadására is hell megfelelően alkalmazni. l ) Lásd az 1884 : XVI. t.-c. 59. §-át. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom