Nemzetgyűlési irományok, 1920. XI. kötet • 320-362., XLIX. sz.

Irományszámok - 1920-337. Törvényjavaslat a szerzői jogról

337. szám. 109 A szerzői jogot jövőben alkotandó műre nézve is át lehet ruházni. Az olyan szerződést azonban, amellyel a szerző szerzői jogát általában jövőben alkotandó minden müvére vagy általában jövőben alkotandó müveinek meghatározott nemére ruházza át, a felek bármelyike előzetes egy évi felmondással bármikor felmondhatja, feltéve, hogy a szerződés létrejötte óta öt év már eltelt. Érvénytelen az e szabálytól eltérő oly megállapodás, amely a szerző hátrányára szolgál. V.'."'. .­A szerző a szerzői jog átruházása esetében is végezhet a többszörösítés befejezéséig a müvén vly változtatásokat, amelyek nem sértik annak a jogos érdekét, akire a szerzői jogot átruházták. Ez a rendelkezés a mü újabb kiadásaira is áll. Az uratlan hagyatékra fennálló háramlási jog a szerzői jogra ki nem terjed. Ha a műnek több szerzője van és valamelyikük örökös nélkül halt meg, a meghalt szerzőtárs szerzői joga a többi szerzőtársra vagy jogutódaikra száll. 4. §. '.' A szerzői jog addig, míg az magát a szerzőt vagy örökösét vagy hagyomá­nyosát illeti meg, végrehajtás tárgya nem lehet. Végrehajtás tárgya csak az a vagyoni előny lehet, amely a szerzőt vagy örökösét vagy hagyományosát annak, következtében illeti meg, hogy ö a szerzői jogot értékesítette vagy t érvényesítette. 5. §. írói műnek többszörösítése, közzététele vagy forgalombahelyezése a szerzői jog bitorlásának tekintendő, ha a szerző beleegyezése nélkül történik. Hog^ a mű többszörösítése, közzététele vagy forgalombahelyezése egészen vagy rész­ben történt-e, az a tilalom v tekintetében külömbséget nem tesz. A jelen törvény alá eső többszörösítésnek tekintendő bármely eljárás útján akár egy, akár több példányban előállított többszörösítés, ideértve a kézi másolást is, kivéve nem üzletszerű használatra szánt egyes példány ingyenes előállítását. A szerzői jog bitorlásának tekintendők különösen: 1. még meg nem jelent vagy közzé nem tett műnek a szerző beleegyezése nélkül történt többszörösítése, közzététele vagy forgalombahelyezése, közzététel alatt értve itt a mű lényeges tartalmának nyilvános közlését is mindaddig, amíg a lényeges tartalom a szerző beleegyezésével közzétéve nincsen; a többször ösítésre, közzé­tételre vagy forgalombahelyezésre a kéziratnak vagy másolatának birtokosa is csak a szerző beleegyezésével jogosult; 2. a szerző beleegyezése nélkül történt többszörösítése, közzététele vagy forgalombahelyezése az oktatás vagy szórakozás céljából tartott előadásoknak vagy felolvasásoknak; 3. olyan kiadás, amelyet a szerző vagy a kiadó a köztük fennálló szer­ződés vagy a törvény ellenére jelentet meg; 4. a műnek több példányban előállítása, mint amennyihez a kiadónak a szerződés szerint joga van; \

Next

/
Oldalképek
Tartalom