Nemzetgyűlési irományok, 1920. X. kötet • 304-319. sz.
Irományszámok - 1920-307. Törvényjavaslat a nemzeti hadsereghez tartozó hivatásos havidíjasoknak és hivatásos (önként továbbszolgáló) altiszteknek, valamint az említett személyek hátramaradottainak katonai ellátásáról
307. szám. 127 m nyugdíjasok az életviszonyok legelemibb szükségletét sem fedező s a drágaság arányában, illetve egyáltalában nem emelkedett régi nyugdíjukból voltak kénytelenek tengődni, nem lenne méltányos. A megélhetés nehézségei egyformán befolyásolják az összességet és ha a létminimum napi 10 korona, ugyanakkor az esetleg két hónappal előbb nyugállományba helyezettől azt követelni, hogy annak egy harmadával vagy felével érje -be vagy pusztuljon el, legalább is nem emberséges. A fentiekre való tekintettel a törvényjavaslatba egy szakasznak felvétele is terveztetett, amely szerint, ha jövőben a beszámítható ténylegességi illetékeket megváltoztatják,, ez az* ellátásoknak az új illetékek alapján való újbóli megállapítását feltételezze. Ez a terv az illetékes tényezőkkel egyetórtőleg egyelőre célszerűségi okokból és abban a feltevésben ejtetett el, hogy a honvédelmi miniszter módot fog találni arra, hogy az új fizetésrendezésre. vonatkozó törvény vagy kormányrendelet érvényessége annak idején a nyugdíjasokra, özvegyekre és árvákra is kiterjesztessék. Budapest, 1921. június hó 21-ón. Belitska Sándor s. k., m. fcir. honvédelmi miniszter.