Nemzetgyűlési irományok, 1920. X. kötet • 304-319. sz.

Irományszámok - 1920-307. Törvényjavaslat a nemzeti hadsereghez tartozó hivatásos havidíjasoknak és hivatásos (önként továbbszolgáló) altiszteknek, valamint az említett személyek hátramaradottainak katonai ellátásáról

/ 122 _ \ 307. szám. kedvezőtlen viszonyok és az ország szomorú pénzügyi helyzete ezidőszerint, sajnos, nem engedik meg. A jelen javaslat ennélfogva az ország súlyos helyzetével számolva, az özvegyek és árvák, valamint a régi nyugdíjasok, tehát a leginkább rászorult érdekeltek ellátásának szerény keretekben mozgó javításától eltekintve, álta­lában az 1918. évben elfogadott, de életbe nem lépett törvény rendelkezé­seinek életbeléptetését célozza. Hangsúlyozni, illetőleg a jövőre nézve kötelezően leszögezni kívánjuk azonban, hogy az esetben, ha a helyzet és a pénzügyi viszonyok megállapo­dása után a többi állami alkalmazottak ellátási törvénye a viszonyokhoz képest új alapokra lesz fektetve, az abban nyújtott kedvezmények és javí­tások ugyanazon időpontokban a katonai személyekre is kiterjedjenek, tör­ténjék akár az összes állami alkalmazottak részére alkotandó egységes törvénnyel, amelyben a speciális katonai viszonyokra való rendelkezések beillesztetnónek, akár pedig a jelen javaslatnak, illetve ez alapon életbe lép­tetendő törvénynek megfelelő módosítása és kiegészítése útján. Az összes állami alkalmazottakról egységes alapon és egy és ugyanazon időpontban életbelépő ellátási törvényben való gondoskodás előnyei szemben ­szökők. Megakadályozza a szeparatisztikus törekvéseket és nem váltja ki az új törvény alá nem esők részéről a mellőzés érzetét. Ennek különben eddig az Ausztriával való kapcsolat és a hadsereg közössége volt az okozója, amely ma már nem áll fenn. Az 1918. évben előterjesztett törvényjavaslatbán a hivatásos ós nem hivatásos katonai személyek, valamint azok özvegveinek és árváinak ellá­tási ügyei együttesen tárgy altattak. Miután a minisztertanács határozata alapján az összes nem hivatásos katonai személyek ós azok t özvegyeinek és árváinak ellátási ügyei 1919. évi november hó 1-vel a magyar munka­ügyi ós népjóléti minisztérium hatáskörébe utaltattak át, a jelen javaslat csupán a hivatásos katonai személyeknek és azok özvegyeinek ós árváinak ellátására terjeszkedik ki. A nem hivatásos katonai és a háborúban katonai szolgálatban alkalmazott "egyéb személyek, özvegyek és árvák ellátási ügyeit a jelen törvényjavaslattal egyidejűleg a munkaügyi és népjóléti minisztérium­ban készülő javaslat tárgyalja, minélfogva a korábbi javaslat erre vonat­kozó rendelkezései a jelen törvénybe felvéve Dincsenek. A korábbi javaslattal szemben tehát a jelen javaslatban a háborús viszo­nyokra vonatkozó rendelkezések csak annyiban foglaltatnak, amennyiben ezek a hivatásos katonai személyeket is érintik. A haditengerészetre vonatkozó külön rendelkezések a javaslatból teljesen kikapcsoltattak ós a haditengerészet személyeire nézve a törvényjavaslat a már eddig megszerzett jogok érintetlenül hagyása mellett szintén érvényes. l melléklet Az új ellátási törvény életbelépése áltál előreláthatólag felmerülő több­u-i* H 1 költségek az 1920. évi december hóban meglévő létszám alapján szerkesz­' tett ós idecsatolt összesítés adatai szerint kereken 7,600.000 K-t tesznek ki. Ebből az összegből a nyugdíjasok ós az özvegyek számára újonnan rendszeresített lakbórnyugdíjakra évi 2,727.000 K esik. Az összesítéshez csatolt kimutatások egyben a régi és az uj ellátás tételeiről is tájékoztatást nyújtanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom