Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1920-196. Törvényjavaslat a hadiváltságról
64 196. szám. Az első kategóriába azok a hadkötelesek tartoznak, akik katonai szolgálatot teljesítettek ugyan, de nem az arcvonalon, hanem pl. a hadtápkörletben, a kórházakban, a kikópzőcsoportoknál vagy a mögöttes országrészekben, tehát nem voltak életveszélyben. Az első kategóriába esők a hadi váltságnak legenyhébb tételeit fogják fizetni, mert habár testi épségüket ós életüket közvetetten veszedelem nem is fenyegette, mégis hivatásuktól elvonattak ós sokszor nélkülözés és fáradalom volt osztályrészük. A hadiváltság magasabb tóteleivel kell érintenünk azokat a hadköteleseket és népfölkelésre kötelezetteket, akik a katonai szolgálatra alkalmatlannak találtattak, akik tehát hivatásszerű foglalkozásuk gyakorlásától nem vonattak el. Végül a harmadik kategóriába sorolom a katonai szolgálatra alkalmas egyének közül azokat, akiket a bevonulás kötelezettsége alól bármi okból felmentettek s akik így a katonai szolgálattal együttjáró gazdasági és fizikai terhektől, meg az egészség és az élet veszélyeitől szabadultak. Ha megkövetelheti az állam az alkalmatlantól a tényleges katonai szolgálat váltságdíját, pedig kétségtelenül igazságosan megkövetelheti, akkor még nagyobb jogosultsággal, sokkal nagyobb mértékben megkövetelheti azt a felmentettől is, akinek az alkalmatlannal szemben még az az előnye,, hogy nincs testi hibája. Erre való tekintettel a hadiváltság legmagasabb kulcsát a fölmentettekre kell alkalmazni. E törvényjavaslaton végigvonuló alapeszme nem engedi meg, hogy a közszolgálatban álló s hivatalból fölmentett egyén a hadiváltság fizetésének kötelezettsége alól teljesen mentesíttessók. Tekintettel azonban a közszolgálati alkalmazottak anyagi helyzetére és arra a körülményre, hogy fölmentetésüknek közérdekből kellett történnie — habár ez magánérdekeiket is szolgálta, — méltányos, hogy ezek a hadiváltság legkisebb mérvei alá vonassanak. Ezt a célt teljesen eléri a javaslat azzal, hogy a hadi váltság kiszabásának alapjává elsősorban a váltságköteles jövedelmi és vagyoni adóját, másodsorban pedig foglalkozását és hozadéki adóit teszi. Figyelemmel ugyanis arra, hogy a közszolgálatban állók szolgálati illetményei teljes összegükben mentesek a jövedelmi adó alól, velük szemben a hadiváltság kimérésének alapja mindig enyhe lesz és ők csak akkor fognak a jövedelmi ós a vagyoni adó alapján hadi váltságot fizetni, ha szolgálati járandóságaik mellett más jövedelmük, illetve adóköteles vagyonuk van. Máskülönben csak a hadmentességi díj enyhe tételei arányában kerülnek igen mérsékelt hadiváltság alá. Ez az enyhébb elbánás a magánszolgálatban levőkre annyiban szintén kiterjed, amennyiben ezeknek szolgálati illetményei 20.000 K-t meg nem haladó összegükben az 1919. évre szóló jövedelmi adó kivetésénél ugyancsak adómentesek. A hadiváltságnak alapgondolata az, hogy a harcvonalbeli katonai szolgálatnak némi gazdasági egyenértéke legyen, E személyes kötelezettségtől való mentesülés megközelítő • gazdasági ellenértékét tehát az osztó igazság parancsa szerint mindenki köteles leróni, bármi okból, bármi címen ós bárki érdekében volt is a katonái szolgálat alól fölmentve. így tehát a hadiváltság személyes megfizetésének kötelezettsége alól egészen azokat sem lehet feloldani, akik közérdekből, avagy közérdeket szolgáló magánérdekből, akár saját közvetett vagy közvetetlen kérésükre, akár pedig munkaadójuk kezdeményezésére, voltak fölmentve, mert részesültek a »nélkülözhetetlenség« címén bekövetkezett fölmentés előnyeiben. Ezért nem lehet igazságosan a
