Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.

Irományszámok - 1920-196. Törvényjavaslat a hadiváltságról

62 196. szám. 1-sö melléklet a 196. számú irományhoz. Indokolás „a hadiváltságról" szóló törvényjavaslathoz. A hosszú világháború temérdek vagyont, életet és munkaképességet pusztított el helyrehozhatatlanul. Általános katasztrófával végződött az egész magyar nemzetre nézve, de mérhetetlen szenvedéseket rótt különlegesen egyesekre és családokra is. A háború terhének elosztása nem volt, nem is lehetett egyenletes. A hadkötelesek és a személyes hadiszolgálat teljesítésére igénybevett egyének zöme kénytelen volt hivatásos foglalkozását hosszú időre abbahagyni, családját elhagyni,, nélkülözni, egészségét, teste épségét veszélyeztetni, a végső megsemmisülésnek elébe állani, esetleg vérét ontani, életét feláldozni. Mások viszont elkerülték ezeket a nagy veszedelmeket, el a gazdasági hátrányokat ós élvezve a fölmentés előnyeit, folytathatták rendes foglalkozásukat, esetleg vagyont gyűjthettek maguknak ós utódaiknak. Ily helyzetben a nemzet erkölcsi érzéke nincs kielégítve, a lelkek egyensúlya nincs helyreállítva. A kiegyenlítő igazságosság, az általános méltányosság, sőt egyenesen a becsület megköveteli azt, hogy minden hadköteles korban levő ember, aki nem volt a harctéren, némi ellenszolgáltatásul jövedelme ós vagyona arányában hadiváltságot fizessen. Mi természetesebb, mint az, hogy az ekként befolyó összegeket a háború legközvetlenebb károsultjainak: a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek ós a hadiárváknak felsegítésére kell fordítani. A hadiváltságnak pénzben kifejezett összege nem lehet oly nagy, hogy az az elkerült lelki és testi sanyargatásoknak, veszedelmeknek és gazdasági hátrányoknak valóságos ellenértéke legyen. Hiszen ez az érték pénzzel fel sem mérhető. Csupán a gazdasági előnyök mér legelhet ők, ezek is csak hozzávetőleg. A hadiváltság mérvének a meghatározásánál egyedül a megdőlt gazdasági egyensúly némi kiegyenlítését célozhatjuk, noha ettől is messze el kell maradnunk. Nem szabad ugyanis szem elől tévesztenünk, hogy míg egyrészről állandóan* visszatérő adóterheinket előbb el sem képzelt magasságig fokoztuk, addig másrészről a hadiváltság fizetése időben csaknem egybeesik a vagyon váltsággal, már pedig a helyes adópolitikának a gazdasági exisztenciák tönkretétele nem lehet célja. Kétségtelen, hogy a hadiváltság akkor fog a gazdasági teherviselőkópesseggel arányban állani, ha az az annak fizetésére kötelezett jövedelmi ós vagyoni