Nemzetgyűlési irományok, 1920. VIII. kötet • 190-254., XLVI-XLVIII. sz.
Irományszámok - 1920-193. Törvényjavaslat a gyujtószer-adóról
32 193. szám. is érvényesülni fog és így feltétlenül megokolt, hogy a fogyasztó közönség által e címen fizetendő összegek az államkincstárhoz jussanak. A törvényjavaslat 28. §ában foglaltakra vonatkozólag a következőket kell megjegyeznem: A jelenleg magyar állami igazgatás alatt álló területen ezidőszerint 8 gyufagyár van, még pedig Budafokon, Gyulán, Kecskeméten, Szegeden, Szombathelyen, Tokaion, Kiskunfélegyházán'és Lajtaszentmiklóson. Ezen gyárak közül tulaj donképeni nagy üzemnek csak az első 4 gyár tekinthető ós a termelés zömét azok szolgáltatják. Az említett gyárak — amiként már a fentiekben kiemeltem — jelenlegi berendezésükkel a belföldi fogyasztást nem képesek fedezni. Magyarország jelenlegi gyufafogyasztása körülbelül napi 1,000.000 dobozra tehető, ami megfelel évi 73.000 láda a 5000 doboz gyufának. Ezzel szemben az említett gyufagyárak jelenlegi évi termelése 29.700 láda, vagyis ezidőszerint 43.300 láda idegen gyufa behozalára vagyunk utalva. Törekvésünknek természetszerűleg arra kell irányulnia, hogy hazai gyufagyáraink termelését oly mértekben fokozzuk, hogy külföldi gyufa behozatala mellőzhető legyen; ennek azonban az az előfeltétele, hogy hazai gyárainkat jelentékenyen kibővítsük. Ezeket a kibővítéseket — amelyek a jelen körülmények között természetszerűleg tetemes költséget igényelnek — a hazai ipar viszont csakis akkor foganatosíthatja, ha részére a hazai piacot biztosítjuk, meit gyufa kivitelre — függetlenül a hazai gyárak kibővítésétől —- számítanunk nem lehet. Amiként ugyanis már a fentiekben ismertettem, Európa legtöbb államában, különösen a velünk szomszédos államokban gyufaadó, illetőleg gyufamonopolium van érvényben, a monopólium a belföldi fogyasztási területet mindenütt a belföldi iparnak biztosítja, az adótörvények pedig olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek idegen gyufának behozatalát csaknem kizárják, így pl. a belépti vámkezelésnél váló banderollizálásra kívánok csak utalni, amely oly nehézkes eljárás, hogy a kivitelt csaknem lehetetlenné teszi. A helyzet tehát az, hogy gyufagyárainknak kibővítése csak abban az esetben remélhető, ha biztosítva lesz részükre a belföldi piac, minélfogva oly megoldási módot kellett keresni, mely ebbeli célunk elérésére vezet. De ezt a megoldási módot annál is inkább keresnünk kellett, mert ha belföldi iparunknak ezt a védelmet nem biztosítjuk, úgy könnyen előállhat az a helyzet, hogy a hazai gyufagyárak nem fognak megfelelő kibővítéseket eszközölni, de ezzel szemben esetleg új gyufagyár sem fog alakulni, úgy, hogy a belföldi fogyasztás a jövőben sem lenne saját termelésünkkel fedezhető. Ezt a kérdést olyképen vélem rendezni, hogy új gyufagyár létesítését, illetőleg üzembehelyezósét a pénzügyminiszternek a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve adandó engedélyéhez tervezem kötni, vagyis nem szándékozom tilalmat felállítani, szem előtt tartom ugyanis azt, hogyha hazai gyáraink a szükséges kibővítéseket nem foganatosítanák, úgy módunkban álljon engedélyt adni új gyár létesítésére. Amidőn azonban a hazai ipar részére ily védelmet biztosítunk, elengedhetetlenül szükséges viszont az, hogy a fogyasztás érdekeinek kellő megvédéséről is gondoskodás történjék ós ebből a célból a törvényjavaslat 29. §-ának 2. pontjában felhatalmazást szándékozom biztosítani a pénzügyminiszter részére az iránt, hogy a gyufa alapárát, továbbá nagykereskedési, valamint detail árát is, a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve, időről-időre megállapíthassa, amiáltal eleijük azt, hogy á fogyasztó közönséget kellő védelemben részesítjük.
