Nemzetgyűlési irományok, 1920. VII. kötet • 157-189., XXXVIII-XLV. sz.

Irományszámok - 1920-158. A földmívelésügyi, igazságügyi, közigazgatási és pénzügyi bizottság együttes jelentése "a földbirtok helyes megoszlását szabályozó rendelkezésekről" szóló 121. számú törvényjavaslat tárgyában

158. szám. 57 ha az Országos Földbirtokrendező Bíróság megállapítása szerint a járadék­telken nem maga a járadéktelkes s nem is hozzátartozója gazdálkodik; továbbá ha a járadéktelket annyira rongálja vagy mívelését annyira elhanya­golja, hogy a járadék rendes szolgáltaiása az Országos Földbirtokrendező Bíróság megállapítása szerint veszélyeztetve yan; vagy ha a járadéktelkes legalább két évi járadékkal van hátralékban s a hátralékos járadékot a járadóktelkes ingóiból vagy járadéktelket nem alkotó más ingatlanából behajtani nem lehet; továbbá ha a járadéktelkes csődbe jut; ha a járadóktelkest az állam ellen irányuló bűncselekmény miatt jog­erősen elítélik; vagy végül ha a járadéktelkes a magyar állam területéről elköltözik. Ha a szerződés rövidebb határidőt nem állapít meg, a visszavétel jogát attól a naptól számított egy éven belül kell gyakorolni, amelyen a jogosultnak tudomására jutott az a körülmény, amely őt a visszavételre jogosítja. A járadékélvező kérelmére a második bekezdésben említett esetekben a járadóktelekre per indítása és veszély igazolása nélkül is zárlatnak van helye. Visszavétel esetén az időközben foganatosított szükséges vagy hasznos beruházásoknak méglevő értéke erejéig megtérítés jár. A megtérítés összegét a megváltási ár megállapítására vonatkozó szabályok szerint (43. §.) kell megállapítani. 67. §. A járadéktelkes tulajdonjogának bejegyzésekor a telekkönyvben a járadék­teleknek ebbeli minőségét fel kell jegyezni. Ha a járadókólvező nem az állam, a járadékélvező legkésőbb öt évi járadék lefizetése után köteles ezt a be­jegyzést megengedni. Ha a járadék megváltási árát teljesen megfizették, a telekkönyvből a járadéktelki minőség feljegyzését törölni kell. A járadék megváltásának szüneteléséről szóló kikötés (64. §. 1. bekez­dése), a törvényben említett megváltási ártól eltérő megváltási ár (65. §. 1. bekezdése) s a visszaváltási jog gyakorlására kikötött rövidebb határidő (66. §. 3. bekezdése) a telekkönyvben bízó jóhiszemű személyekkel szemben csak akkor érvényesíthető, ha az a telekkönyvből kitűnik. 68. §. Ha a járadékéivező az állam, a járadéktelket vagy haszonélvezetét megterhelni, átruházni, megosztani vagy a járadóktelket haszonbérbe adni csak az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával lehet. Ajáradóktelekszerződésben más járadékóívező is kikötheti, hogy a járadók­telket vagy haszonélvezetét csak az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak, ha pedig a járadékóívező a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége vagy az Országos Központi Hitelszövetkezet, csak a járadékélvezőnek hozzá­járulásával lehet megterhelni, átruházni, megosztani vagy haszonbérbe adni. Ezt a kikötést a telekkönyvben fel kell jegyezni. Az 1920, évi február hó 16-ikára összehívott nemzetgyűlés irományai. VII. kötet 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom