Nemzetgyűlési irományok, 1920. VII. kötet • 157-189., XXXVIII-XLV. sz.
Irományszámok - 1920-158. A földmívelésügyi, igazságügyi, közigazgatási és pénzügyi bizottság együttes jelentése "a földbirtok helyes megoszlását szabályozó rendelkezésekről" szóló 121. számú törvényjavaslat tárgyában
44 158. szám. tésónek szükségességére, továbbá a szükséges vagy hasznos beruházásra, talajjavításra, fásításra vagy a földbirtokkal kapcsolatos mezőgazdasági avagy más iparüzemre, az Országos Földbirtokrendező Bíróság nyilatkozzék, vájjon a megváltás jogát az állam egyáltalában gyakorolni fogja-e vagy mely időpontig nem fogja gyakorolni. A bíróság az érdekeltek, továbbá a község és a szomszédos községek meghallgatásával köteles 60 nap alatt nyilatkozni. Ezt a határidőt nagybirtokra nézve további 60 nappal meghosszabbíthatja. A meghosszabbításról az érdekelteket ós az említett községeket értesíteni kell. A bíróság nyilatkozatához képest az állam a megváltás jogát az illető földbirtokra vagy annak a válaszban megjelölt részére ennek a törvénynek alapján egyáltalában nem, illetőleg a kijelölt időpont előtt nem gyakorolhatja, feltéve, hogy a tervezett felszerelés vagy beruházás, talajjavítás, szőlőtelepítés, fásítás vagy iparüzem létesítése megtörtént. A bíróság a létesítést köteles ellenőrizni s a közellátás biztosítása érdekében kikötéseket is tehet, amelyeknek pontos be nem tartása esetében a megváltás alól való mentesítés hatályát veszti. Az a haszonbérlő, akinek hosszabb tartamú haszonbérlete van, az általa haszonbérelt ingatlan tekintetében, a tulajdonos hozzájárulásával, ugyanúgy kérheti az 1. bekezdés értelmében az Országos Földbirtokrendező Bíróság nyilatkozatát, mint az ingatlan tulajdonosa, javadaimasa vagy más birtokosa. 38. •§. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság a megváltást szenvedő kérelmére elrendelheti, hogy az állam az ingatlannal együtt megváltsa az ingatlan gazdasági kihasználásához tartozó azokat az építményeket is, amelyek nem a megváltott ingatlanon vannak. Ezt a megváltást azonban az Országos Földbirtokrendező Bíróság csak akkor rendelje el, ha valószínűvé teszik, hogy az említett építmények másként megfelelően nem értékesíthetők, illetve a megváltást szenvedő más ingatlanának mívelésénól kellőképen ki nem használhatók. Ha az építmény a hozzátartozó földbirtok egy részének megváltása következtében csak a gazdasági kihasználás szempontjából veszít értékéből, a kárpótlás is csak az értékcsökkenés mérvóig terjedhet. 39. §. Az előbbi §-t a megváltást szenvedő fél kérelmére megfelelően kell alkalmazni akkor is, ha a megváltott ingatlanhoz mezőgazdasági malom, szeszgyár vagy mezőgazdasággal kapcsolatos más üzem, haszonvétel vagy jogosítvány tartozik. Ezeket megváltás esetében lehetőleg a községnek vagy földmívelők megfelelő számú tagból álló szövetkezeteinek kell átengedni. 40. §. Az Országos Föld birtokrendező Bíróság a megváltást szenvedő kérelmére mégengedheti, hogy azokat az ingatlanokat, amelyek megváltását kimondotta, a megváltást szenvedő fél közvetlenül magánügyletekkel juttassa azok kezébe, akiknek kezébe juttatása végett a megváltási eljárás* megindult. Ilyen