Nemzetgyűlési irományok, 1920. V. kötet • 130-155., XXX-XXXII. sz.

Irományszámok - 1920-130. Törvényjavaslat az 1920/21. évi állami költségvetésről

76 130. szám. hozás elé fog terjesztetni. Az 1920'21. évi költségvetés előterjesztése alkal­mával ezeknélfogva a személyzeti és fizetési állomány részletes bejelentését mellőznöm kellett, nehogy a megalkotandó külön törvénynyel szemben egy azzal összhangban nem lévő állomány hagyassék jóvá az 1920/21. évre a törvényhozás által. Végeredményben tehát, mint a fentiekben kifejtettem, annyiban tér el a jelenlegi költségvetési javaslat a költségvetési jogunkra vonatkozó törvényes rendelkezésektől, hogy egyrészt a költségvetésnek alrovatok szerinti részletezése, valamint a közalkalmazottak személyi és fizetési állományának előterjesztése elmarad s elmaradnak a már emiitett külön kormányjelentések is. Mindezek az eltérések azonban egyáltalában nem érintik lényegesen a törvényhozás megállapítási és ellenőrzési jogát, mert az állami költségvetés alkotmány szerű megszavazása eddigelé is csak a költségvetési rovatok szerinti részletességgel történt, ez pedig az 1920/21. évre szóló jelen törvényjavaslat által is biztosítva van. Megjegyezni kívánom, hogy az egyes költségvetési tárcáknak a rendel­kezési joga nem tágul azzal, hogy az egyes rovatokon előirányzott hitelek nincsenek alrovatokra is megosztva, mert az egyes tárcákat az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján a rovatok keretén belül az egyes alrovatok közt a hitelátruházás joga amúgy is törvényesen megilleti. Megjegyzem még, hogy csakis a jelenleg fennforgó és a fentiekben vázolt különleges viszonyokban rejlenek azok az indokok, amelyek a költség­vetésnek a rendes alakjában való szerkesztését ez idő szerint megakadályozzák és ennélfogva csakis az 1920/21. költségvetési évre látom szükségesnek a vonatkozó törvények egyes határozmányaitól eltérni. Amint a fentebb említett akadályok megszűnnek és a költségvetés alaki berendezésének, valamint az egész rovatrendszerének a legfelsőbb állami számvevőszékkel egyetértőleg történendő ujabb megállapítása befejezést nyert, semmi ok nem fog fennforogni az ellen, hogy az állami költségvetések ismét az emiitett törvényekben előirt követelményeknek teljes mértékben megfelelő alakban terjesztessenek a törvény­hozás elé. Ami a jelen költségvetési javaslatban foglalt előirányzatokat illeti, meg kell jegyeznem, hogy az Összes kiadásoknál, tehát ugy a rendes, mint az átmeneti, valamint a beruházási szükségleteknél is, az egész vonalon a leg­messzebbmenő takarékosság tartatott szem előtt, — s ezzel szemben a bevételek viszont szigorúan a realitás határain belül csakis abban a mértékben lettek beállítva az előirányzatba, amely mértékben azoknak a tényleges befolyására bizonyossággal számitani lehet. A költségvetési javaslatba beállított hitelek felhasználását illetőleg meg kell említenem azt, hogy az 1915 : XII. t.-c. 2. §-ának harmadik bekezdése rKelmében az oly „rendes" illetve „átmeneti" kiadásokra vonatkozó hitelekre

Next

/
Oldalképek
Tartalom