Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
85. szám. 77 dolog ingó-e vagy ingatlan. Azonban különösen a gyáraknál magánjogi szempontból nagyon is vitás, hogy a gépeket ós egyéb felszereléseket ingóknak vagy ingatlanoknak kell-e minősíteni. Ez a kérdés az 1918. évi XI. törvény életbelépte előtt a bírói gyakorlatban állandóan vitás volt. Ezért már az idézett törvény is szükségesnek találta ezt a kérdést világos, határozott jogszabállyal eldönteni. Az annak idején az országgyűlés elé terjesztett javaslat a kérdést a most ajánlott módon kívánta szabályozni. A pénzügyi bizottság azonban ezt a szöveget nem fogadta el, hanem úgy módosította, hogy az ingatlan alkotó részének nem tekinthető gépeket és felszereléseket ingóknak kell minősíteni. Ez áj avaslat ennek dacára ismét azt az álláspontot kívánja diadalra juttatni, hogy a gépek és felszerelések az ingatlannal egyenlő elbánás alá tartoznak. Teszi pedig ezt a következő okokból: A gyárak túlnyomó értéke rendszerint a gépekre és felszerelésekre esik. A gépek nagy része egy modern gyárban nem szokott oly módon beépítve lenni, hogy azokat onnét nagyobb nehézség nélkül el ne lehetne választani ós különösen, hogy az elválasztás által akár a gépek vagy felszerelések, akár az épület elpusztulna vagy azokban nagyobb kár esnék. Másrészt azonban az is kétségtelen, hogy egy gyár gépek nélkül nem gyár s így ha valaki a g}^árat akarja megszerezni, a gépeket is meg kell szereznie. Egyáltalán nem jogosulatlan tehát az a szabályozás, hogy ilyen ipari épület átruházása esetén a gépeket és felszereléseket is az ingatlannal egyenlő elbánás alá vegyük. Annál kevésbbé tartjuk ezt helytelennek, mert a polgári törvénykönyv tervezetének (második szöveg) 352. §. szerint »ingatlan ós ingó vagyon megkülönböztetésénél a telkeken és ezek alkotó részein felül az ingatlan vágyonhoz tartoznak .... az ingatlanok tartozékai, «.' tehát a magánjogi elvekkel is összhangban van a javaslat, amikor együttes átruházás esetén ezeket a tartozékokat szintén az ingatlanokhoz sorozza. A 3. §. rendelkezik arról, hogy az illetéket az átszállott vagy átruházott vagyon értékének a törvényes pénzértékben kiszámított összege után kell kiszabni. Ez csak általános szabály. Arra nézve, hogy az átruházott vagyon értéke alatt mit kell érteni ós hogy az értékmegállapításriak miként kell történnie, a törvény külön részletes szabályokat tartalmaz. Amennyiben valamely vag} r ontárgy értéke idegen pénznemekben van megállapítva, ezt az értékre természetesen szintén át kell számítani. Az 1918. évi XI. törvény 48. §-a az átszámítást az illető pénznem tőzsdei árfolyam értéke szerint rendelte átszámítani. Tekintettel azonban arra, hogy rendes viszonyok között az egyes államok valutájának viszonya a törvényes pénzünkhöz csak csekély változásnak van alávetve, nem sok jelentősége van annak. sem az illetékköteles fél, sem a kincstár szempontjából, hogy a tőzsdei jegyzéseket vegyük az átszámítás alapjául, hanem egyszerűbb, ha az átszámítási kulcsot az átlagos tőzsdei jegyzéseknek megfelelő összegekben a pénzügyminiszter állapítja meg. Ezt a módszert alkalmazza számos külföldi törvény is az idegen pénznemek, illetve valuták átszámításánál, A törvény a vagyonátruházási illetékek kulcsait az átruházott vagyon értékének bizonyos százalékában állapítja meg. Ezek a százalékok több esetben tizedestörtekben vannak megállapítva. A számítás egyszerűsége szempontjából tehát szükséges, hogy az illetékalap bizonyos kerek összegekben, oly módon legyen megállapítva, hogy az illeték összege is lehetőleg kerek összeg lehessen. Eddig az illeték kiszabási alapját 20as számra kellett kikerekíteni. A számítás egyszerűsítése céljából helyesebbnek véljük a 200-ra való kikerekítést. A kikerekítós, folytán a kincstár némi előnyhöz jut ugyan,
