Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-106. Indívány illetőleg törvényjavaslat Karafiáth Jenő nemzetgyűlési képviselőnek a testnevelésről
366 106. szám. York, Tacoma, San Diegó, Syrakusa. Sok helyt épülőfélben vannak a stadionok, vagy terveik készen állnak a kivitelre. A Magyar Olympiai Bizottság kezdeményezésére közoktatási kormányunk még a háború előtt hozzáfogott a magyar stadion előkészítéséhez, hogy a nemzetközi olympiai bizottság által 1920-ra Budapestnek ítélt olympiai játékok fővárosunkban méltó hajlékot találjanak. A világháború folytán beállott helyzet a budapesti olympiász idejében eltolódást eredményezett, de remény van arra, hogy legkésőbb 1928-ban Budapest lesz színhelye az olympiai versenyeknek. Haladéktalanul gondoskodni kell tehát, hogy az állam, karöltve a magyar 'társadalommal és az illetékes szakértő tényezőkkel, a magyar testnevelésügy fontosságára való tekintettel a. Nemzeti Stadion alapkövét minél előbb lerakja és azt anyagi erejéhez képest fokozatosan kiépítse. Budapest milliós lakosságának ettől eltekintve is szüksége van egy 70—80 ezer főnyi nézőközönséget befogadó nagy arénára, ahol a nagyobb méretű nemzetközi versenyek és bajnokságok, országos sport- és hasonló ünnepélyek, valamint lovasküzdelmek és díszszemlék megtarthatók legyenek. A Nemzeti Stadion helyéül legalkalmasabbnak látszik a budai Vérmező; predesztinálja erre fekvése, nagysága, több irányból való megközelíthetősége és emlékekben gazdag törénelmi múltja. 13. §-hoz. > Testnevelési alap. A testnevelési törvényben foglalt létesítmények és szervezetek megteremtése és fentartása kétségtelenül nagy anyagi megterheléssel van összekötve. A részbeni fedezésről azonban már az 1913. évi XIII. törvénycikk 2. §-ának c) pontja gondoskodik, amelynek értelmében a lóversenyek totalizatörforgalmának megadóztatásából származó bevételek egy része eddig is a testnevelés céljait szolgálta. A 7. §-ban foglalt állami támogatás biztosítására kellett kimondani, hogy a testnevelési alap jövedelme felerészben a társadalmi sportok támogatására fordítandó. "\ 14. §-hoz. $ Állami szervek. Minden nevelési ügynek, mely a közneveléshez tartozik, a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a legfőbb állami szerve. Ebből következik, hogy úgy az iskolai, mint az iskolán kívüli (társadalmi) testnevelés ügyének országos szervezésére, intézésére és irányítására nevezett miniszter illetékességét kellett kimondani, természetesen azzal a hozzáadással, hogy amennyiben bizonyos ügyek és kérdések elintézésénél a honvédelmi, illetve más miniszter is érdekelve van, ezekben az ügyekben a közoktatásügyi miniszter a honvédelmi, illetve más miniszterrel egyetértően köteles eljárni. A törvénytervezetben lefektetett terjedelmes programm megvalósításához azonban nem elégséges egy-két munkaerő igénybevétele, hanem szükséges, hogy annak állandó vezetése és ellátása több, minden tekintetben szakképzett egyénekből álló testnevelési ügyosztályra bí-