Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

85. szám. 117 törvényjavaslat már nem jövedéki kihágásnak, hanem adócsalásnak nevezi azokat a cselekményeket, amelyek tudatos és szándékos elkövetésével az illeték fizetésére kötelezettek a törvényszerű illeték alól teljesen vagy részben menekülni akarnak. A javaslat 61. §-a részletesen sorolja fel ezeket a cselekményeket. A felsorolás csupán annyiban tér el az 1918. évi XI. törvény 85. §-ától, amenynyiben nem minősíti adócsalásnak a hagyatéki kimutatás beterjesztésének elmulasztását. Kihagyta ezt a pontot a javaslat azért, mert a javaslat 37. §-ának 6. bekezdése szerint a kimutatás beterjesztésének elmulasztása esetén a kincstárnak módjában van hivatalból leltároztatni és a leltározás folyamán elkövetett cselekmények már a szakas« többi pontjai alá eshetnek. Lényegében nem büntetés ugyan, azonban a büntetendő mulasztások következménye az, hogy az, akinek mulasztása, tehát törvényt sértő magaviselete folytán valaki kárt szenvedett, ezért a kárért felelősséggel is tartozik. Erre vonatkozó általános rendelkezést eddig az illetéktörvények nem tartalmaztak. Nehogy ebből az a következtetés vonassék le, hogy a mulasztó hatósági közegek csupán a 200 K-ig terjedhető rendbírsággal volnának sújthatok akkor is, ha mulasztásukkal — pl. a jóváhagyás alá tartozó jogügyletek bemutatásának elmulasztásával — a kincstárnak százezrekre menő károkat okoztak, a javaslat a kártérítésre is kötelezi őket. Az elévülési időt pedig ezekre a kártérítésekre hosszabb időben kellett megállapítani, mert a rendes, 5 évi elévülési idő alatt rendszerint meg sem lehet állapítani, hogy a kincstárt érte-e kár, mert a kár a legtöbb esetben az 'által áll elő, hogy a fél terhére az illetéket elévülés miatt ki sem lehet szabni. Az eljárás megrövidítése céljából a javaslat a marasztaló határozattal szemben csupán egy fokú a közigazgatási bírósághoz idézendő panasz jogorvoslatot enged. » IX. CÍM. Yegyes intézkedések. Az 1918. évi XI. törvény abból a célból, hogy a kincstár lehetőleg a tényleges hagyatéki vagyon után kapja meg az illetéket, egy új intézményt kozott be; amely eddig a mi illetékrendszerünkben ismeretlen volt. Ez a felfedező eskü behozatala. Az 1918. évi törvény életbelépte óta ugyan már csaknem másfél év múlt el, eddig azonban a felfedező esküt még egyetlen esetben sem rendelték el, aminek oka a lefolyt esztendő rendkívüli voltában keresendő. Az új törvény alá tartozó hagyatékokra még a bejelentési határidő sem telt le, amikor a bomlasztó forradalmi események bekövetkeztek. A népköztársaság alakulási idejében a hatóságok és különösen a bíróságok rendesen nem működhettek és mire némi kis rend állott volna be, kitört a bolseviki, kommunista rabló garázdálkodás, amely az állami életet az egész vonalon megbénította, szétrombolta. A kommunizmus bukása után pedig az ország nagy része oláh megszállás alatt állván, a hatóságok nagy része még mindig nem vehette fel működésének rendes fonalát. így tehát ma még egyáltalán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ennek az újításnak eredményeiről beszámolhassunk. Azok az okok azonban, amelyek a volt pénzügyminisztert ennek az intézménynek behozatalára indították, ma is teljes mértékben fennállanak, sőt annyiban még szaporodtak is, amennyiben a súlyosabb büntetés behozatala esetén még egy lehetőséget kell adni arra,