Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

86. szám. uâ Altalános szabályként mondja ki a javaslat azt is, hogy a panasznak halasztó hatálya nincs, azonban tekintettel arra, hogy a törvény életbelépte után sokszor igen nagy összegű illetékeket kellene befizetni, amelyet azután a fél csak hosszú idő után és nagy kamatveszteséggel kaphatna vissza, módot akar nyújtani arra, hogy a fél ne legyen köteles az illetéket befizetni, hanem oly módon biztosíthassa, hogy egyrészt a panasz elintézése után mindenféle hosszasabb eljárás nélkül vagy a kincstár kapja meg a véglegesen megállapított illetéket, vagy a fél juthasson ismét értékei birtokába hosszadalmas eljárás nélkül. A javaslat maga csak az elvet mondja ki, megfelelő s célszerű kivitelének módozatait majd külön kiadandó rendelet fogja szabályozni. A vagyonátruházási illeték behajtására nézve a javaslat épúgy, mint az 1918. évi XI. törv. 103. §-a tette, a közadók kezeléséről szóló törvény rendelkezéseit rendeli alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az intést mellőzi. A gyakorlatban azonban csakúgy, mint eddig, a végrehajtási rendelet intézkedni fog arról, hogy méltánylást érdemlő esetekben a zálogolást intés előzze meg, hogy a jóhiszemű fél a zálogolási költségektől mentesíthesse magát. A javaslat 55. §-a a részletfizetési kedvezményekről rendelkezik. A rendelkezés lényegében megfelel az 1918. évi XI. törvény 104. §-ának, csak mellőzi azt a rendelkezést, hogy bizonyos esetekben a pénzügyminiszter köteles kamatmentes részletfizetést engedélyezni. A részletfizetés mindig kedvezmény, úgyszintén a kamatmentesség is. A kedvezménynek pedig természetében fekszik az, hogy jogként nem követelhető. A pénzügyminiszter bizonyára a kincstár jól felfogott érdekében óvakodni fog attól, hogy egy adóalanyt tönkre tegyen, ha tehát az adózó ilyen veszélyt tud bizonyítani, a kedvezményt meg fogja adni, nem szükséges tehát erre törvénnyel kötelezni. Az eljárási szabályok állapítanak meg különféle határidőket. Ezeknek a határidőknek számítása körül felmerülhető mindenféle kételyt akar megelőzni a javaslat 56. §-a, amely megfelel az 1918. évi XI. törvény 81. §-ának és az új polgári perrendtartás megfelelő szabályainak. A javaslat kiegészíti még ezeket a szabályokat azzal, hogy fizetéseknél, továbbá posta útján is teljesíthető bejelentéseknél, jogorvoslatoknál stb. a fél a határidőt betartotta, ha a a fizetést, vagy írásbeli közlem'ényt a határidő utolsó napján postára adta, habár az a pénzügyi hatósághoz később érkezett is. A postára adás napját azonban kétely esetében a fél tartozik bizonyítani. VIII. CIMBüntető határozmányok. A közteherviselés, az adófizetés polgári kötelesség. Az állam minden polgárának érdekében áll fenn, minden polgárának kötelessége tehát a fenntartásához hozzájárulni. Az adótörvények kötelessége a teherviselést oly módon szabályozni, hogy mindenki az ő teherviselőkópessége arányában járuljon hozzá a fentartáshoz. A polgároknak viszont kötelességük a törvények által rájuk rótt kötelezettségüknek lelkiismeretesen eleget tenni. Az adóerkölcs fejlett vagy fejletlen volta rendkívül fontos tényező abból a szempontból, vájjon az adótörvények megfelelnek-e a céljuknak, biztosítják-e az államnak a fentartásához szükséges anyagi eszközöket vagy sem. Sajnos, nálunk az adóerkölcs igen gyenge. A fináncot kijátszani, a törvény szerint járó adó alól kibújni, nálunk nem szógyen, nem megbecstelenítő cselekmény, hanem virtus. Népünknek ezt a jellemvonását menteni nem lehet, de magyarázni igen. Nemzetgyűlési irományok 1920—1923. III. kötet. 15