Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

108 85. szám. kell. Mert a hagyatéki tárgyalás alkalmával tényleg ilyen ritkán van ingóság, de a valóságban a hagyatékok legalább 95°/o-ban van ingó vagyon és pedig nem ritkán jelentékeny ingó vagyon csak a tárgyalási jegyzőkönyvben nincs. Már pedig a törvény éppen azt akarja elérni, hogy a valóságban meglévő hagyaték a tárgyalási jegyzőkönyvbe is bekerüljön és illeték alá vonassék. Az előbb kifejtett okokból azonban célszerűbbnek látszott azt elrendelni, hogy a hagyatéki leltárt készítse el a leltározással megbízott közeg a hagyatéki kimutatásnak készült nyomtatványon. A kimutatás minden rovatát legyenek kötelesek az örökösök kitölteni, még akkor is, ha a rovat fejében megjelölt vagyontárgyak nincsenek is, amely esetben határozottan be kell jegyezni, hogy ilyen vagyontárgy vagy ilyen természetű szolgáltatás stb. nem volt. A határozottan feltett kérdésnek, különösen ha a leltározó az örököst a valótlan adat bejelentésének súlyos következményeire is figyelmezteti, bizonyára meg lesz az a hatása, hogy ezentúl a hagyatékok 5°/o-a helyett azok 80°/o-ában lesz ingó vagyon is. Ugyancsak a netalán bevallatlanul maradt ingóságok előkerülését célozza az a rendelkezés is, amely a közjegyzőt kötelezi, hogy az örökösöket még a tárgyaláson is figyelmeztesse az eltitkolás súlyos következményeire. Itt van ugyanis az örökösöknek utoljára alkalmuk arra, hogy minden káros következmény nélkül adhassanak őszinte bevallást. Ami a tárgyalás után derül ki, az már el volt titkolva, ezzel már a kincstárt akarták megrövidíteni, tehát az eltitkolás megállapítása után azok, akik azt elkövették, nem érdemelnek kíméletet ós a törvény nem is kívánja őket tovább kímélni. Olyan esetekben, ha az örökösök nem kérnek hagyatéki tárgyalást és hivatalból sem kell az örökösödési eljárást megindítani, és ennek dacára sem adnak az örökösök kellő időben bevallást, módot kell adni a kincstárnak arra, hogy a hagyatékot a felek mulasztása dacára kinyomozhassa. Erre a célra állította be a javaslat a 37. §'. 6. bekezdésébe azt a rendelkezést, amely az 1881. évi XXXIV. törv. 49. §-ában eddig is megvolt, amelyet azonban az 1918. évi XI. törv. nem vett át.* Csupán a felek bírságolása ugyanis nem látszik elég célravezetőnek különösen azért, mert ez az eljárás, különösen a mai nehéz viszonyok között igen hosszadalmas, és így alkalmas arra, hogy a hagyaték néhány bírság kiszabása alatt eltelt időközben teljesen eltűnjék és annak mibenléte ós értéke teljesen megállapíthatlan legyen, míg gyors és erélyes nyomozás alapján a hagyatéki vagyon még kinyomozható és az illeték megállapítható lesz. Ha az örökösök maguk kérik a hagyaték leltározását, a kincstár érdekeinek megóvása coljából elegendő, ha biztosítjuk a jogát arra, hogy a leltározáshoz képviselőt küldhessen, továbbá ha a leltározó közeget arra kötelezzük, hogy a leltárt a hagyatéki kimutatás felhasználásával, készítse el. A leltározást azonban nem minden hagyatéknál kell elrendelni. Az örökösödési eljárásról szóló 1894. évi XVI. t.-c. 35. §• a részletesen felsorolja azokat az eseteket, mikor hivatalból, a 36. §. pedig azokat, amikor kérelemre kell a leltározást elrendelni. De éppen azokban az esetekben, amikor a legkönnyebb a hagyatékot eltitkolni, vagyis ha csupán ingó hagyaték van és az Örökösök nagykorúak, a leltározást csak kórelemre lehet elrendelni. Ha tehát maguk az Örökösök nem kérik, nincs leltározás, és így a kincstárnak nincs módja arra, hogy érdekeit a leltározáshoz kiküldött képviselője útján megoltalmazhassa. Az L881. évi XXXIV. t. felhatalmazta a pénzügyi hatóságot, hogy olyan esetekben, mikor az örökösök a kiszabott határidőn belül nem adtak