Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.
Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről
40 66. szám* 15. §. A szeszes italok nagyban való eladására; illetve eladásának közvetítésére engedéllyel bíró személyek tartoznak a pónzügyminister kívánatára, az általa rendeleti úton megállapítandó módon és feltótelek mellett, — a kereskedelmi törvény által előírt könyveken kívül, — oly könyveket, illetve naplókat, vagy egyéb feljegyzéseket is vezetni, melyekből az általuk beszerzett vagy forgalomba hozott szeszes italoknak neme, származása, mennyisége, esetleg foktartalma is), a vevő neve és polgári állása határozottan kivehető legyen. A szeszes italok beszerzésére és forgalomba hozatalára vonatkozó könyvtéteMí fedezeti okmányokkal igazolandók. A szeszes italok nagyban való eladására, illetve eladásának közvetítésére szóló engedélyek megadása tekintetében a pónzügyminister a jelen törvényben meghatározott feltételeken felül még egyéb feltételeket is állapíthat meg. Szesz- és sörfőzdék vállalkozói, valamint bejegyzett cégű likőr-, rum-, cognac-, gyümölcspálinkakészítő- és pezsgő-gyárosok az általuk termelt szeszes italoknak, szabadraktárak, valamint szabadraktárrá nyilvánított szeszfinomítók tulajdonosai pedig a szabadraktárukba beraktározott szesznek nagyban való eladásával külön engedély nélkül is foglalkozhatnak, de könyveiket a pénzügyminister kívánatára, az általa rendeleti úton megállapítandó módon, akként kötelesek kiegészíteni, hogy azokból a jelen szakasz első bekezdése értelmében megkívánt adatok kivehetők legyenek. A korlátlan kimórők külön engedély nélkül szeszes italok nagyban való eladására is jogosultak, ha bejelentésük alapján ez a jogosítvány engedélyokmányukba be van vezetve, tartoznak azonban a pénzügy minist er kívánatára, az általa rendeleti úton megállapítandó módon ós feltételek mellett oly könyveket vezetni, amelyekből a fentiek szerint kívánt adatok kivehetők legyenek. Bortermelők saját termésű boraik nagyban való eladásával külön engedély nélkül is foglalkozhatnak.. 16. §• « Az engedély megszűnik; 1. ha letelt az az időtartam, amelyre az engedély adatott; 2. ha az engedélyes arról lemond; 3. ha az engedélyes meghal, kivéve a jelen §. 6. pontját követő két bekezdésben meghatározott eseteket; 4. ha az engedéllyel bíró jogi személy feloszlik; 5. ha az engedély jogerős határozattal elvonatik és 6. ha az engedélyes engedóly-illetók-tartozását a hozzá intézett felhívás kézhezvételétől számított 60 nap alatt le nem fizeti. Az engedélyes elhalálozása esetében annak özvegye a kimérést (elárusítást, közvetítést) özvegységének tartama alatt új engedély nélkül is folytathatja, ha az engedély alapjául szolgált iparágat, illetve foglalkozást is tovább űzi és ha eme feltétel fenforgását, valamint a 3. §-ban előírt kellékeket az engedélyes elhalálozásától számított 3p napon belül a pénzügy igazgatós ágnál igazolja.