Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről

32 QG. szám. vonatott el, amelyek fenforgása esetében jelen törvény az engedélyt » elvonandó «­nak mondja ki; . _• 4. azoknak, akik másnak engedélyét haszonbérbe vették, vagy másnak engedélyét ellenérték fejében vagy anélkül megszerezték ; 5. azoknak, akik üzletüknek hivatalosan történt beszüntetése dacára az engedély nélkül való kimérést (italelárusítást) tovább folytatták, illetve újból megkezdték ; 6. azoknak, akiknek velük közös háztartásban élő : házastársuk, egyenes ágbeli rokonuk, elsőizbeni oldalrokonuk, illetve sógorukkal szemben a fenti 1—5 pontokban felsorolt kizárási esetek valamelyike fenforog. A fenti 2 — 5 pontokban említettek közül a 3, 4 és 5 pontok alá eső személyek azonban szintén részesíthetők engedélyben, ha az engedély meg­adását kizáró cselekmény elkövetésétől számított, 5 év alatt ugyancsak tel­jesen kifogástalan erkölcsi magaviseletet tanúsítottak és ha a jelen törvényben előírt feltételeknek egyébként is megfelelnek. Kiskorúak, valamint gondnokság alatt álló egyének, törvényes képvise­lőjük kérelmére, csak a gyámhatóság beleegyezésével és csak az alatt a fel­tétel alatt nyerhetnek engedélyt, ha oly üzletvezetőt állítanak, aki önjogú és azoknak a feltételeknek, amelyek a fentiek szerint az engedélyes személyét illetőleg megkívántatnak, szintén megfelel. Jogi személyek szintén kötelesek ily üzletvezetőt állítani. Az üzletvezető állítására kötelezett engedélyeseken kívül minden más engedélyes az üzletet személyesen és saját felelősségére tartozik vezetni, kivéve, ha az üzlet személyes vezetésében tőle egyáltalán nem függő és el nem hárítható akadály gátolja, amely esetben akadályoztatásának tartamára a pénzügyi hatóság kivételesen üzletvezető alkalmazását is megengedheti. Az üzletvezető a törvények és, a törvényes szabályok betartásáért felelős és az előforduló szabályellenességért, vagy kihágásért őt kell pénzbüntetéssel sújtani. Amennyiben azonban eme pénzbüntetés az üzletvezetőtől behajtha­tatlan volna, azt az engedélyesnek kell megfizetnie. Engedélyesek a kimérésben (italelárusításban) való segédkezés céljából üzletükben, saját felügyeletük és felelősségük mellett, megbízottat alkalmaz­hatnak, kötelesek azonban ezt a körülményt az alkalmazni szándékolt meg­bízott teljes megbízhatóságának, feddhetlen előéletének és magyar állampol­gárságának igazolása mellett a pénzügyigazgatóságnak bejelenteni. Hajókon, vasutakon, a vasutak állomásépületeiben és a fürdőtelepeken * levő vendéglőkben, valamint az ipartelepeken, nagyobb építkezések, illetve munkálatok telepein, hidak és révek mellett, pusztai birtokokon (tanyákon), nemkülönben katonai laktanyákban, várerődökben és gyakorlóhelyeken gya­korolható italmérésre vágy italelárusításra engedélyt, — ha egyébként a fenti általános feltételeknek meg is felelnek, — csak azok nyerhetnek, akiket az illető vállalat, tulajdonos, illetőleg katonai parancsnokság erre a célra kijelöl. 4. % Tényleges szolgálatban álló állami, törvényhatósági és községi tiszt­viselők ós egyéb közszolgálati alkalmazottak, — amennyiben a szolgálati viszonyaikat szabályozó törvényes rendelkezések ezt el nem tiltják, — felettes hatóságaik beleegyezésével, családtagjaik pedig minden ilyen korlátozás nélkül nyerhetnek bármilyen engedélyt, kivéve azokat a közszolgálati alkalmazót-

Next

/
Oldalképek
Tartalom