Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-71. Törvényjavaslat több egyenesadóra és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről

71. szám. 125 kelt volta kitűnik abból, hogy a 20.000 K-ás vagyonnál kezdődő adókulcs 0-05°/o-ból indul ki ós csak 3,920.000 K-án felül éri el a 0*6°/o-ot. A kivetés során azonban valósággal ez a kulcs sem érvényesült, mert azok, akik a jövedelmi adó tekintetében a kitűzött határidő alatt számszerű vallomást adtak és azok, akik jövedelemadó fizetésére kötelesek nem voltak, ezeknek i3z adótételeknek csak felét fizették. Miután pedig ez a két eset a túlnyomó, a törvényben megállapított adótételek csak kivételesen érvényesültek s így a rendszerint érvényesülő valóságos adóteher 0*025°/o-tól emelkedett 0*3°/o-ig. A törvényjavaslatom szerinti adókulcs 400.000 K-ig egyezik az eddigi adókulcsnak az előbb elmondottak értelmében rendszerint érvényesült felerészével. A progresszió innen kezdve egyre fokozottabb s kulminációját 40,000.000 K-nál éri el, ahol is a kulcs l*5°/o, amely az eddiginek ötszöröse. A terhelés fokozása eszerint igen jelentékeny, azonban ez elől kitárni a mai viszonyok között nem lehetett, mert a vagyon az igazságos adóztatásnak legalkalmasabb bázisa és ez vezet egyben a legtenerbíróbb rétegre. A 400.000 K-t el nem érő tehát kisebb vagyonok adókulcsának emelése viszont nem lett volna igazságos. Átté rve a második fejezet ama rendelkezéseire, amelyek egyes hiányosságok orvoslását célozzák, feleslegesnek tartom részletesen kifejteni az adó elsőfokú kivetését és az adó kezelését tárgyaló szakaszokat, mert ezek tökéletesen egyeznek a jövedelemadóról szóló első fejezetnek ott részletesen megokolt rendelkezéseivel. Ellenben tartalmaz ez a fejezet két olyan módosítást, amelyek speciálisan a vagyonadóra vonatkozó rendelkezések tökéletesbítését célozzák. Egyik az, amely szerint ezentúl az adó alá eső vagyont az adóévet közvetlenül megelőző naptári illetőleg gazdasági (üzemi) év utolsó napján meglevő állaga szerint kell bevallani, illetőleg összeírni. Ez a határozott rendelkezés igen sok anomáliának fogja elejét venni és megszünteti azt a bizonytalanságot, amely az eddigi nem fix állagmegállapítási nap folytán állott elő. Az 1916. évi XXXII. törvénycikk 9. §-a szerint ugyanis a bevallás, illetve összeírás időpontja szerinti állagot kellett bevallani, illetve összeírni, ezenfelül az adókivetésig beállott változásokat is honorálni kellett, ami végeredményben úgy az állagmegállapítás, mint az értékelés tekintetében bizonytalanságot eredményezett. A másik változtatás, amelyet fentebb az adókulcs emelésénél már érintettem, az, hogy a törvényjavaslat az eddigi gyakorlattal szemben, a rendszerint és valósággal érvényesülő adókulcsot közli és ennek kétszeresét rendeli alkalmazni azokkal szemben, akik a jövedelemadó tekintetében szabályszerű vallomást nem adtak. Az 1916. évi XXXII. t.-cikk 18. §-a és az 1918. évi IX. t.-cikk 8. §-a ugyanis éppen megfordítva a közölt adótételek felét rendelte alkalmazni azokkal szemben, akik szabályszerű vallomást adtak, vagy akik jövedelemadót nem kötelesek fizetni. A javaslatban foglalt rendszer egyrészt őszintébb, mert nem a kivételt teszi szabállyá és nem kíván magasabb adókulcsot adni annál, mely tényleg érvényesül is, másrészt alkalmazása is egyszerűbb, mert a közölt kulcs az esetek túlnyomó részében alkamaztatik is, míg a kétszeres alkalmazás csak kivétel, végül etikai szempontból is felette áll a másiknak, amennyiben helyesebb megtorlást alkalmazni mulasztókkal szemben, mint jutalmazni olyanokat, akik tulaj donképen csak kötelességüket teljesítik, még ha ez a kötelességteljesítés egyben az állam érdeke is. Fel kell még említenem az 1916. évi XXXII. t.-cikk 18. §-ának, illetve az 1918. évi IX. t.-cikk 8. §-ának azt a rendelkezését, amelyet a törvény-