Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.
Irományszámok - 1920-2. Törvényjavaslat az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről
2. szám. házszabályokban biztosított jogaival sem képes helyreállítani. Feloszlatás ese\£óben azonban a kormányzó köteles az új nemzetgyűlés összehívása iránt már a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy a nemzetgyűlés az alkotandó új választójogi törvény alapján, ha pedig az addig megalkotva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul szolgált választójog alapján, legkésőbb a feloszlatástól számított három hónapon belül összeülhessen. A kormányzó képviseli Magyarországot a nemzetközi viszonylatokban. Követeket küldhet és fogadhat. Magyarország nevében a felelős minisztérium útján szövetségeket ós egyéb szerződéseket köthet a külhatalmakkal, de amennyiben a törvényhozás tárgyaira vonatkoznak, csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával. Hadüzenethez vagy a hadseregnek az ország határán kívül alkalmazá sához és "békekötéshez a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges. A végrehajtó hatalmat alkormányzó kizárólag a nemzetgyűlésnek fele lős minisztérium által gyakorolja. Minden rendelkezése ós intézkedése, ideértve a fegyveres erőre vonatkozó rendelkezéseit is, csak úgy érvényes/ ha az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével van ellátva. s Nemességet nem adományozhat. 'A főkegyúri jogot nem gyakorolhatja. Általános kegyelmet csak törvény adhat. ' \ 14. §. A kormányzó személye sérthetetlen ós ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesül, mint törvényeink szerint a király. A kormányzót az alkotmány vagy a törvény megszegése esetében a nemzetgyűlés felelősségre vonhatja. A felelősségre vonást a nemzetgyűlés csak legalább száz tagja által aláírt indítvány alapján és Összes tagjai kétharmad részének szavazatával mondhatja ki. Az eljárást külön törvény fogja szabályozni. ff §. A kormányzót »főméltóságú« cím használata illeti meg. 16. §. A kormányzó részére a nemzetgyűlés tiszteletdíjat állapít meg. 17. §. A kormányzó mellé a hivatali tennivalók ellátására szükséges hivatalt a minisztérium a nemzetgyűlés által megállapított költségvetés keretében szervezi. 18. §. A kormányzó- tisztét csak akkor gyakorolhatja, ha a nemzetgyűlés előtt leteszi a következő esküt: »Én, N. N., Magyarország megválasztott kormány-