Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.
Irományszámok - 1920-12. Törvényjavaslat a bányailletékekről
12, szám. 109 illeték minden hatósági utalvány nélkül a zártkutatmány bejelentésével, vagy pedig a meghosszabbítás kérelmezésével egyidejűleg fizettessék le az illető elsőfokú bányahatóságnál. Ezt az új rendet, mely az 1885. évi XIV. t.-c alkalmazásának második korszakát nyitotta meg, a pénzügyminisztérium 1908. évi 116.103. sz. rendelete léptette életbe. A tapasztalat azt mutatta, hogy a felügyeleti illetékről szóló törvénynek ilyetén módosított végrehajtása teljesen megfelel az itt támasztható követelményeknek s azoknak az intencióknak, amelyek a törvényhozást az 1885. évi XIV. t.-c. megalkotásánál vezették. Az előadottakból kitűnik, hogy a bányatör vény szerinti bányajogosítványok után kétféle, évenkint megismétlődő illetéket kell fizetni, még pedig az adományozott bányajogosítványok után (bányamérték, határköz, külmérték) a mérték ill eteket és a . kizárólagos kutatási jogosítványok (zártkutat m ány ok) után a felügyeleti illetéket. Mindkettőnél az évi díjtétel egysógenkint 8 K, amely kulcs már egy fél évszázadot meghaladó idő óta változatlan. Ez utóbbi körülmény magától felszínre hozzá és megszólaltatja azt a gondolatot, hogy a bányailletékeknek érvényben levő, fentebb vázolt jogi szabályozását, különösen az illetékek niérve tekintetében, mulhatlanul revizió alá kell venni, mert első tekintetre nyilvánvaló, hogy manapság, — miután az állami háztartás keretei az idők folyamán a viszonyok lényeges megváltozása, az állami feladatok megsokasodása s legújabban az éveken át dúlt világháború s az azt követő forradalmak s ellenséges megszállások rettenetes pusztításaiból származó mérhetetlen terhek következtében igen nagymértékben kiszélesedtek, s amidőn ennek folytán a szerfölött leromlott pénzügyi helyzet szanálása érdekében a legnagyobb körültekintéssel nemcsak új bevételi forrásokat feltárni, hanem a létező bevételi forrásokat is a lehetőséghez képest a méltányosság, igazság és az egyenlő mérték alkalmazásában megnyilvánuló adópolitikai elv követelményének megfelelően a lehető legmesszebb menőleg kifejleszteni szükséges, — a bányailleték mór vének egy félszázadó v előtt törtónt megállapítása elavult, időszerűtlen. Ezen egy emberöltőt meghaladó hosszú idő alatt a közteherviselés egész rendje lényegesen megváltozott, a közadók, díjak, illetékek korábbi tételei az egész vonalon szamot tevő mértékben, sok helyen igen nagy arányban ismételten emelkedtek úgy, hogy ha a pénzügyi jog terén mutatkozó ilyetén természetes fejlődés dacára a bányailletékek továbbra is a fél évszázad előtt megállapított nivón maradnának, ezt csak azzal a feltevéssel lehetne megmagyarázni, hogy ennek a félreeső, a társadalom gazdasági életének csak igen szűk körét érintő s az államháztartás kereteiben igen jelentéktelen, alig észrevehető tényezőként szereplő bevételi forrásnak a haladó kor követelményeivel lépést tartó kifejlesztéséről megfeledkeztünk. De nemcsak a közteherviselés általános elvei követelik a fennálló bányailletékeknek különösen a díjtételek módosítását célzó revizióját, hanem köze-. lebbről, bányászati vonatkozásaiban vizsgálva a bányailletékek mai rendszerét, figyelemreméltó gyakorlati szükségességi és célszerűségi szempontok is szólanak a bányailletékek mai alacsony, időszerűtlen tételeinek felemelése mellett. Fentebb már utalás történt arra, hogy a mértékületók életbelépésével a a jogalkotás annak idején a bányaművelés jogalapját képező bányaregále elismertetésén kívül főként a bányászati közigazgatásnak, illetve a bányászatra vonatkozó állami felügyeletnek a bányászat terjeszkedésével, valamint
