Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1424. Törvényjavaslat a képviselőház alkotó elemeiről, a cselekvő és szenvedő választói jogról, a képviselőválasztások rendjéről,valamint kapcsolatos általános értékű megállapodásokról
b4 1424 szám. Emellett a javaslat még 90 napi időt is enged a szőnyegen forgó ügy minden irányú megvilágítására, úgy, hogy a javaslatbeli kikényszerítő határozattal, az alkotmányos többségnek az engedett 90 nap alatt megérhetett akarata nyilvánul meg. Az 59. §. ehen'deli, hogy a házszabályokban foglaltassanak a Ház nyugodt tárgyalását biztosító intézkedések. Ezek között a Ház nyugodt tárgyalását lehetetlenné tevő viselkedésnek ismétlése, úgy van minősítve, hogy az a képviselői eskü megszegésének is tekinthető. Bizonyára szigorú, de a tapasztalat által igazolt megtorló intézkedés azok ellen, kik egyéni meggyőződésüket úgy akarják érvényesíteni, hogy az a törvényhozás templomát alacsonyítja le. A javaslat szerint úgy is csak a többség akarata érvényesülhet és így nem forog íönu ok arra, hogy a tárgyalások menete a parlamenti életben tűrhetetlen garázdálkodás által akadályoztassék. Az ilyen viselkedés nyilvánvalóan a képviselői kötelesség megsértése, melyre pedig, a képviselő esküvel kötelezve van. A 60. § nem foglal magában indokolásra szoruló intézkedést, úgyszintén a 61. §. is csak a mentelmi és összeférhetlenségi törvények revízióját rendeli el. A 62. § érvényben tartja fönn a törvényhatósági bizottsági tagok választásáról és a központi választmányról szóló törvényes intézkedéseket. A 63., 64., 65., 66., 67. és 68. §-ok szigorú és minden esetben szabadságvesztésre szóló büntetéseket állapítanak meg azokra, kik. a törvénynek nemes intencióit kijátszani akarják. Ezek a büntetések túlszigorúaknak tűnhetnek fel, de olyan visszaéléseket hivatvák megtorolni, amelyeket lehetetlenné tenni a drákói szigor is indokolt. A javaslatban lefektoteLt országos érdekű intenciók egy a valódi és hamisítatlan népakaraton összeülő parlamentet kívánnak, mely hivatva lehet a népek millióin nyugvó nagy tekintélyével egy szebb jövő alapjait fektetni le, alkalmas lehet az ország nyugodalmát biztosítani, az osztatlan bizalmat élvezni ós mindezekkel a ma hiányzó elemekkel annak, a megjelölt szebb Magyarországnak eszméjét valóra váltani Azok ellen tehát, kik e magasztos célzatoknak útjába állani akarnak, az államhatalomnak büntető keze nem lehet eléggé szigorú. Budapest, 1917. évi december hó 13-án. zombori Rónay Jenő s. k., a nagyi,omlósi kerület orsz. lépviselöjc.