Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.

Irományszámok - 1910-1428. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

1428. szám. 149 hogy az illeték alá vont vagyon a valóságot megközelítő értékben vonassék az illeték alá. Ami az első kivánalmat illeti, az ingatlanok ritkán kerülik el az öröklési illetéket, legfölebb arról lehet szó, hogy némely helyen a telekkönyvnek rendezetlensége miatt nem mindjárt az örökhagyó halála után, hanem évek múlva kerülnek illetékkiszabás alá. Az ingó hagyaték azonban a tapasztalatok szerint csak elvétve viseli az öröklési illeték terhét. Ott, ahol nem okvetlenül van birói átadásnak helye, hanem örökösödési bizonyítvány útján is birtokba léphetnek az örökösök, szinte soha nem jelentenek be ingó hagyatékot, vagy legfölebb olyan értékeket, amelyekhez csak birói átadás útján juthatnak, mint a bekebelezett követelések, vagy a íentartással elhelyezett takarókbetétek, stb. Ezen a téren azonban a tapasztalatok szerint alig lehet valami eredményt elérni. Itt egyedül az adóerkölcs javulása segíthet, továbbá némi javulást fogunk talán elérni a vagyonadó életbelépte után azáltal, hogy itt az adózó a viszonyokkal ismerős kivető bizottság elől kévósbbó tudja elrejteni vagyonát és így a jogerős adómegállapítások módot fognak nyújtani arra, hogy a pénzügyi hatóságok az örökösök vallomásait nómiképen ellenőrizhessék. Az eltitkolások eddig is, ezután is jövedéki kihágásnak minősülnek. Tartani lehet tehát attól, hogy a pénzügyi hatóságok abban az esetben, ha a vagyonadó kivetési irataiból arra a tapasztalatra jutnának, hogy az örökhagyó ingó vagyona nem került öröklési illeték alá, ezen a címen jövedéki vizsgálatokat indítanának, ami részint sok zaklatásra adhat okot, részint sok fölösleges munkát zúdíthatna a jövedéki bíróságokra. Módot kerestünk tehát arra, hogy ilyen esetekben még a jövedéki büntető eljárás utolsó eszköze előtt lehetőleg más — ós pedig az illetékfizetésre kötelezett megbélyegzésére nem vezető úton — szerezhesse meg a kincstár azt, ami őt törvényesen megilleti. Ezt a módot a felfedező eskü meghonosításával véljük elérni. Ilyen eskü a külföldi törvényhozásokban sem ismeretlen. Ausztriában az 1901. évi VI/18-iki törvény hozta be Régebben egyes német államok öröklési adó törvényeiben is találtunk ilyeníóle rendelkezéseket. Az 1906. évben behozott német birodalmi öröklési adótörvény is tervezte, azonban a törvényhozó testület ezt az indítványt nem fogadta el, ebből a javaslatból törvény nem lett. A kormány abban a véleményben volt hogy a rendelkezés léte magában is már elég biztosítékot nyújt arra, hogy jövőben az ingó vagyon is nagyobb mértékben fog öröklési illeték alá kerülni, mint eddig és megfelelő alkalmazásával az esetleg eltitkolt örökségek egy jelentékeny része utólag mégií illeték alá fog kerülni. A másik ok, ami miatt eddig az öröklési illeték hozadéka aránylag igen csekély volt, az, hogy az illeték alapj <ul csak ritka esetben lehetett a valóságos értéket venni. Ez a baj azután úgy az ingatlanoknál, mint az illeték alá került ingó dolgok nagy részénél közös volt. Ingatlanoknál pl. a közigazgatási bíróság elbírálása alá került olyan eset is, ahol a hagyatéki leltárban 50.000 K-ra becsült ingatlant az örökösök az átadás után azonnal 500.000 Kért adták el s a kincstár a mostani szabályok alapján a valóságos érték után nem szedhetett illetéket, mert a leltári érték a törvényszerű legkisebb értéknél nem volt kisebb. Ilyen és hasonló esetek megakadályozásáról okvetlenül gondoskodni kell. A javaslat tehát legfőbb alapelvül azt a szabályt állítja fel, hogy minden dolog értékelésénél annak valóságos forgalmiértókét kell bevallani és azt kell megállapítani. Az ingatlanoknál a leltárban vagy