Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.

Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

'/ 1418. szám. 85 A javaslat indokolása hangsúlyozza, hogy »egészen új, rendszeres egészet képező választási törvény megalkotása ez idő szerint oly akadályokba ütközik, amelyeket sem a kormány, sem a törvényhozás azonnal el nem háríthat.« A javaslat tehát csak novella.- »A választói jog alapjául meghagyja a cenzus mindazon nemeit, amelyek az 1848-iki törvény által megalkottattak, s egyedül arra szorítkozik, hogy a fennálló törvények határozatlan ós kétes értelmű rendeletei szabatosabban állapíttassanak meg, s hogy a gyakorlat által feltüntetett hiányok pótoltatván, egyszersmind biztosíttassék a törvény alkalmazásában szükséges egyöntetűség. Különösen pedig meghatároztassék az, hogy a felállított cenzus különféle nemei miként igazolandók*. Újra találkozunk tehát az 1872. évi állásponttal, hogy t. i. csak az 1848. évi V. t.-c. helyes értelmezéséről ós szabatos végrehajtásáról van szó. Az indokolás az anyagi választójog kérdésétől eltekintve, a javaslat megalkotásának még két indító okát hozza fel: az egyik »a választási visszaélések ós erőszakoskodások megakadályozása*, a másik, hogy az »annyira elharapódzott vesztegetések és izgatási visszaélések megakadályozására a fennálló törvények kellő biztosítékot nem nyújtanak«. Az 1874. évi XXXIII. t.-c. tehát bevallottan nem akart jogkiterjesztés lenni. Minden félreértést kizáró módon kijelentette ezt a vita folyamán Smpáry Gyula gróf belügyminiszter: »Nem látom szükségét annak, hogy a választói jogosultság, megállapításánál tovább menjünk azon határnál, melyet az 1848. évi V. ós az erdélyi II. t.-c. megszabott. Széjjel tekinthetünk az ország minden vidékén és látni fogjuk, hogy nincs a társadalomnak olyan osztálya, vagy a birtoknak, a vagyonnak, a foglalatosságnak olyan neme, mely e politikai jog gyakorlatára kellő befolyással nem bírna. Ha ez így áll, nem látom a szükségét annak, hogy azon a határon, melyet az 1848-iki törvény felállított, túl terjeszkedjünk ; sőt ez, felfogásom szerint veszedelmes volna.* Szeniczey Ödön központi előadó hangsúlyozta, hogy »a központi bizottság, amikor a jogosultság kérdéséről volt szó, különösen ügyelt arra, hogy azt meg ne szorítsa, de azt ki se terjessze.« Már említettük, hogy 1872-ben erős áramlat indult meg, amely a cenzus felemelésére és a választók számának csökkentésére irányult. Az 1874. évi javaslat ennek az áramlatnak végső hulláma. Szerzői azt hirdetik, hogy csak az 1848. évi V. t.-c. hiányos intézkedéseit akarják szabatosan értelmezni, de híveik közül egyesek nem is titkolják a javaslat igazi célzatát. Az 1848. évi V. t.-c, amint láttuk, nem ismeri sem a megadóztatott tulajdon, sem a megadóztatott jövedelem vagy foglalkozás Cenzusát. Még kevésbé ismer adócenzust; ilyent csak az erdélyi 1848. évi II. t.-c. statuált a rendezett tanáccsal el nem látott községek lakóira nézve, Az 1848. évi V. t.-c. rendszere tehát teljesen független az adózástól. Állapítsuk már most meg, miként magyarázta meg az 1874. évi XXXIII. t.-c. az 1848. évi V. t.-c. egyes szakaszait. Az 1848. évi V. t.-c. szerint (2. §. a) pont) válaáztók, »kik szabad királyi városokban vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 300 ezüst forint értékű házat vagy földet kizáró tulajdonul vagy hitveseikkel s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak.« E rendelkezés helyére került az 1874. évi XXXIII. t.-c. 3. §-a: »szabad királyi és rendezett tanácsú városokban választói joggal bírnak azok, kik kizáró tulajdonul vagy hitveseikkel, illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen : a) oly házat bírnak, mely házadó alá eső legalább 3 lakrészt foglal magában, habár az ideiglenesen adómentes