Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.
Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról
1413. szám. 75 Az 1848. évi V. t.-c. tárgyalásainak során minket különösen az egynegyed úrbéri telekhez kötött tulajdoni cenzus kérdése érdekelhet, mert hiszen az 1913. évi XIV. t.-c. megalkotásáig ez volt választójogunk leglényegesebb jogcíme. Tudvalévő, hogy a javaslat eredetileg egy fél úrbéri telek cenzusát kívánta meg. A kerületi ülésen KubiczaVál, trencséni követ indítványára, amelyet Kossuth is pártolt, került ennek helyébe az egynegyed úrbéri telek. Az országos ülésen történt felszólalásokból világos, hogy a követek egy része már ekkor tisztában volt azzal, hogy az egynegyed úrbéri telek az ország különböző vidékein egészen különböző értéket képvisel. Tisztában voltak azzal is, hogy ez a különbözet hátrányosan érinti a magyar többségű vármegyéket. Kiderül ez id. Andrássy Gyula grófnak beszédéből: » Tudhatjuk, hogy épen ott, hol nemzetiségünk leginkább veszélyeztetnék, a földbirtoknak legkevesebb becse van.« Az egynegyed úrbéri telek ezen hátrányára reá mutatott Sárosvármegye követe, Máriássy Ágoston is. Ebből az okból indítványozta Tomcsányi József, Békésvármegye követe, hogy a cenzus legyen egyforma, minden községben ugyanaz, mint a szabad királyi városokban és a rendezett tanácsú községekben, vagyis 800 ezüst forint értékű ingatlantulajdon: » Részemről kívánom, hogy pénzben állapíttassák meg az.érték, ami mindenütt ugyanegy, mert néhol egynegyed telek három-négy annyit ér, mint más némely vidéken.« Az alsótábla ezt a módosítást nem fogadta el, mert konzervatív részről jött és konzervatív hatást tulajdonított annak. Holott kétségtelen, hogy a magyar vármegyékre nézve kedvezőbb lett volna ez a megoldás. Nem fogadta el Kossuthnak azt a közvetítő javaslatát sem, hogy a törvény szerkezete ez legyen: »Egynegyed úrbéri telek, vagy 300 ezüst forintértékű ingatlan." Akinek fertály telke van, nem tartozik bizonyítani, mennyit ér. Az azt mondja: 'Van fertály telkein, tehát van szavam. Hanem ha van eset, hogy valakinek egy szőllője van, és ha meg tudja bizonyítani, hogy az megér 300 forintot, voksa van.« A 48-as törvényhozás tehát nyitott szemmel, ismerve az egynegyed úrbéri telek cenzusának hátrányait, tudva, hogy ez a nemzetiségi vidékeknek kedvezménye lesz, iktatta törvénybe ezt a rendelkezést. Tette ezt abban a meggyőződésben, hogy a szabadság lesz az egybeforrasztó erő. Ezt fejti ki Szentkirályi Móric: »Nemzetisóg tekintetéből úgy vagyok meggyőződve, hogy a szabadság azon forrasztó, mely bennünket jobban összetart.« Erről szólt Madarász László is: >Ami a nemzetiséget illeti, megvallom, mikor a szabadságot megadva látom, a nemzetiséget nem féltem. Eddig nem féltettük a nemzetiséget a raboktól és most akarjuk félteni a szabadoktól? Felteszem a. szabadról, hogy leginkább fogja szeretni azon hazát, melytől szabadságát nyerte. Például hozom fel a szabad királyi városokat. Mennyire féltünk tőlük, míg nem volt nekik mit védeni. Amint megnyerték azon állást, mit műveltségi, kereskedési ós egyéb tekintetből igényelhettek, azon percben, várjon ki lett közülök olyan, aki ezen hazának jogát ne védelmezné?« A törvényjavaslat tárgyalásánál kisebb vita volt még a kézművesek választójogánál. A városi követek (Sopron, Nagyszombat és Buda-város követei) azt kívánták, hogy a kézművesek akkor is nyerjenek választójogot, ha nem is dolgoznak folytonosan egy segéddel. A módosítást nem fogadták el. Ellenben módosították az eredeti javaslatot abban a részében, amely a magasabb értelmiségi cenzus mellett 100 frt házbér fizetését követeli meg és ehelyett tiszta értelmiségi cenzust állapítottak meg. Az így lefolyt tárgyalások eredménye volt az 1848. évi V. t.-c. A teljesség kedvéért röviden ismertetjük még az 1848. évi II. erdélyi 10*
