Képviselőházi irományok, 1910. LVI. kötet • 1325-1374. sz.

Irományszámok - 1910-1352. A pénzügyi bizottság jelentése "A vasuti hadi adóról és a szállítási okiratok (fuvarlevelek, felvételi elismervények, rakjegyek) bélyegilletékének felemeléséről" szóló 1342. számú törvényjavaslat tárgyában

1352 szám. . 139 10. §-ban meghatározott illetékeik alól mentesek még akkor is, ; ha ; a külde­mények a magyar szent korona országaiba vannak rendelve. Ezen illetékek helyett azonban az átvevőnek az ilyen küldemény kiszolgáltatásáról szóló elismervónye után, ha a küldemény rendeltetési helye a magyar szent korona országai területén fekszik, a jelen törvény 10. §-a szerint a fuvar­levelektől járó 1 K 20 f, illetve 30 f illetékkel egyenlő mérvű illetéket kell fizetni. Ezekre az elismer vényekre az illetéki díjjegyzék 102. tótele b) pontjában engedélyezett feltételes illetékmentesség megszüntettetik. Az ezen §-ban megállapított illetékért a küldemények fuvarozását a magyar szent korona országaiban teljesítő fuvarozók a küldemény átvevőjé­vel egyetemlegesen felelősek. A fuvarozónak azonban joga van arra, hogy az általa lerótt illetékkel a küldeményt megterhelhesse. A pónzügyminister felhatalmaztatik, hogy a birodalmi tanácsban kép­viselt királyságok és országok pénzügyministeróvei a bélyeg- és közvetlen illetékek, fogyasztási bélyeg és díjak iránt kötött és az 1899. évi XLYÍ. törvénynyel becikkelyezett egyezmény hatálya alatt az Ausztriából származó küldeményeknél az első bekezdésben említett elismervények illetékét leszál­líthassa oly összegre, amely az Ausztriában a fuvarokmány után fizetendő illetéknek a hozzászámításával azt az összeget éri el, amely a magyar szent korona országaiból Ausztriába szóló hasonló küldemények fuvarokmánya után a 10. §. értelmében jár. Ugyanaz áll a hivatkozott egyezmény tartama alatt a Boszniából és Hercegovinából a magyar szent korona országaiba irányított küldeményekre nézve is. 13. §. A pónzügyminister felhatalmaztatik, hogy közérdekből az élelmiszer­küldeményekre nézve a fuvarlevelek után a 10. §. szerint lerovandó 1 K-20 f bélyegilletéket, addig, amíg ez elkerülhetlenül szükséges, a rendeletileg meg­állapítandó feltételek mellett 30 fillérre mérsékelhesse. A 10—13. §-ok rendelkezései nem terjednek ki: a) a m. kir. posta által szállított küldeményekre; b) oly küldeményekre, amelyeket kizárólag fuvarosok emberi vagy állati erő által hajtott szállítási eszközökön szállítanak; c) küldeményekre a tengeri-, tavi- ós tutajforgalomban. Az ezen §-okban megjelölt küldeményekről szóló szállítási okiratokra nézve az eddigi szabályok érintetlenül hagyatnak. 15. §. A jelen törvény II. fejezetének 10—14. §-aiban foglalt határozmányok ellen elkövetett cselekmények és mulasztások büntetésére nézve a bélyeg ós illetéki szabályok és törvények irányadók, illetve amennyiben ezek a törvények ós szabályok nem intézkednek, az 1909. évi XI. törvénycikk 93. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. 18*

Next

/
Oldalképek
Tartalom