Képviselőházi irományok, 1910. LIV. kötet • 1270-1323. sz.
Irományszámok - 1910-1316. Törvényjavaslat a fiumei m. kir. állami rendőrségről
294 1316. szám. A közbiztonsági rendészet ellátása ugyanis, vagyis az ember legfontosabb javainak védelme, az államnak oly elsőrendű kötelessége, amelyet ez csak különös okokból engedhet ki a saját közvetlen intézése köréből. Az állami érdekek és a közrend szempontjából viszont jóval kisebb jelentőségűek azok a sérelmek, amelyek az egyes igazgatási ágak rendje körében merülhetnek fel. Amíg tehát a közbiztonsági rendészet közvetlen ellátása fontos állami érdek, viszont az igazgatási rendészetnek állami közegek útján való ellátását ily nyomós állami érdekek nem követelik, sőt a helyi viszonyok alaposabb ismerete ós ebből kifolyólag a kívánalmak tüzetesebb méltatása szinte kívánatossá teszi, hogy ezeket a feladatokat az önkormányzati hatóságok intézzék. Az igazgatási rendészet körében előforduló jogsérelmek hatása ugyanis az esetek túlnyomó részében nem terjed túl az illető igazgatási ág körén, nem érinti közvetlenül az állami érdekeket, hanem a helyi érdekekre szorítkozik, amelyeknek megóvását megnyugvással lehet a helyi önkormányzat szerveire bízni. Ezek a szervek erre rendszerint alkalmasabbak is, mert több érzékük és fogékonyságuk van a helyi érdekek méltánylása és oltalma iránt, és mert a lakosság közvetlen érdekeltségéből merítenek állandó ösztönzést a rend követelményeinek minél helyesebb megítélésére. Az igazgatási rendészetnek legnagyobb része tehát teljesen beleillik az önkormányzati hatáskörbe és ezt jelentékenyen gazdagítani hivatott a nélkül,, hogy abból az állami érdekekre bárminő hátrány hárulna. így vannak kettéosztva a rendőrhatósági feladatok a budapesti m. kir. állami rendőrség és a székesfővárosi önkormányzati hatóságok közt. Ugyanilyen szétválasztását találjuk e kétféle rendőri feladatnak a külföldi nagyvárosok rendészete körében is, meggyőző bizonyságául annak, hogy a közbiztonsági rendőrség gyakorlásáról az államhatalom állandóan nem mondhat le; viszont az állam érdeke nem követeli meg azt, hogy a rendőri igazgatásnak egész körét kivonjuk az önkormányzat hatásköréből Ezen az elven épült fel a fiumei m. kir. államrendőrségről szóló törvényjavaslat is. Ez a javaslat a legmesszebbmenő figyelemben részesíti az önkormányzatot, és a rendőri igazgatás terén csak azokat a tennivalókat vonja az állami szervek hatáskörébe, amelyek az állami érdekek veszélyeztetése nélkül idegen szervekre állandóan nem volnának megnyugvással bízhatók. A javaslat továbbá nem kíván eléje vágni a városi rendőrségek országos rendezésének. Éppen azért — a részletek törvényes szabályozása helyett — inkább csak felhatalmazást ad a rendeleti úton való intézkedésre. Természetesen abban a föltevésben, hogy a városi rendőrségek országos rendezéséről alkotandó szerves törvénynek rendelkezései annak idején irányadók lesznek majd a fiumei rendőrségre is. A javaslat egyes rendelkezéseinek indokai a következők : Az 1. §-ho0. Az 1. §. megállapítja, hogy Fiume városában és kerületében a rendőri feladatokat általában a fiumei m. kir. határrendőrség, mint m. kir. államrendőrség látja el, kivéve amennyiben a törvény (2. §.) kivételeket tesz, és egyes rendészeti feladatokat a városi hatóság hatáskörébe utal.