Képviselőházi irományok, 1910. LIII. kötet • 1969. sz.

Irományszámok - 1910-1269. A m. kir. ministerelnök ötödik jelentése, a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről

172 • 2. a számlát, * 3. a feladott árú súlyát hivatalosan igazoló fuvarlevélmásodlatot. A Bőripari Központ köteles a beküldött okmányok szerint igazolt vétel­árnak legalább 80°/o-át az okmányok vétele után azonnal, tartozásának többi részét pedig, ha az árú minősége és ehhez képest ára tekintetében kifogás nem merült fel, az árú átvételétől számított 8 napon belül megfizetni. Az árú átvételének attól a naptól számított 8 napon belül kell megtör­ténnie, amelyen a címzett az árúnak a rendeltetési állomáson való megérke­zéséről értesítést nyer. A címzett az árú megérkeztéről a feladót azonnal értesíteni köteles. Ha az árú minősége és ára tekintetében kifogás merül fel, ezeket a tár­saság csak abban az esetben érvényesítheti, ha a kifogásokat az árú meg­érkezéséről szóló értesítés kézhezvételétől számított tizennégy (14) napon belül az eladóval közölte és az árút minőségének és árának elsőbírósági megállapításáig (3. §. 1. bekezdése) a megérkezéskor volt állapotában meg­hagyta. Ha az árú minősége és ára tekintetében kifogás merült fel, ság a vételárnak többi részét (3. §.) csak a vételár végleges megállapítása után köteles megfizetni. ' V ..:',"••".' • - 3- §• Ha a felajánlott árú minősége ós ehhez képest ára tekintetében a felek meg nem egyeznek, az árú vételárát a hatóságilag megállapított legmaga­sabb árnak megfelelően a felek bármelyikének kérelmére egy vagy több szak­értő meghallgatásával az árú fekvésének helye szerint illetékes kir. járás­bíróság végzéssel állapítja meg. A megállapítás tárgyában hozott végzés ellen a kir. törvényszékhez fel­folyamodásnak van helye. A felfolyamodás a Bőripari Központot a felaján­lott árúval való rendelkezésben nem akadályozza. A kir. törvényszók hatá­rozata ellen további felebbvitelnek helye nincs. Az ebben az eljárásban hozott határozat mindkét félre kötelező és az eldöntött kérdés perben nem lehet vita tárgya. Az eljárás költségeinek viselése felől a bíróság a körülmények figyelembe vételével belátása szerint határoz. Egyebekben az eljárásra az 1911:1. t.-c. 382—385. §-ai megfelelően alk almazandó k. A szerződő felek jogaira és kötelezettségeire nézve minden más vonat­kozásban az általános jogelvek irányadók. '4. §. A 2. §. rendelkezéseitől eltérésnek a következő esetekben van helyé: 1. Bőrgyárosok vagy tímárok az üzemükben meglevő vagy saját keze­lésükben termelt készleteiket saját üzemük céljára korlátlanul felhasználhat­ják; ha azonban készleteiket eladni, vagy más módon elidegeníteni kívánják, úgy kötelesek azokat — a jelen §. 3. pontjában említett eladás esetét ki­véve — esetről-esetre a Bőripari Központnak megvételre előzőleg felaján­lani. Saját kezelésben való termelés alatt tölgycsernél a lábon álló erdő ki­vágása, saját kezelésben való lehántása és a lehántolt kéregnek cserzésre alkalmas állapotba hozása, fenyőcsernél pedig a lehántolt és a vevőnek a le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom