Képviselőházi irományok, 1910. L. kötet • 1197-1218. sz.
Irományszámok - 1910-1207. Törvényjavaslat az 1915/16. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1915. évi XV. t.-c. hatályának az 1915/16. költségvetési év végéig való kiterjesztése tárgyában
70 1207. szám. Felhatalmaztatik továbbá a kereskedelemügyi minister, hogy az 5. §-ban fel nem sorolt, de egyébként az ott felsoroltakkal egy tekintet alá eső államvasuti alkalmazottaknak az 5. §. első bekezdésében említett 87,000.000 Kból erre a célra fenntartott 2,000.000 K keretén belől a pénzügyministerrel egyetértőleg az 5. ós 6. §§-ok szerint nyújtandó segélyeket meg nem haladó segélyekét engedélyezzen. Felhatalmaztatik végül a kereskedelemügyi minister, hogy a posta, távirda és távbeszélő alkalmazottak A. táblázatának államvasuti rendszerű VII., VIII. ós IX. fizetési osztályaiban — a rendszeresített összlétszámnak változatlanul leendő fenntartása mellett és a jelen törvény 1. ós 2. §§-ai értelmében az 1915/16. évre is irányadó 1914/15. évi állami költségvetésben megállapított hitel keretén belől annyi alacsonyabb fizetési osztályú állást szervezhessen át a magasabb fizetési osztályba, mint amennyi uj magasabb fizetési osztályú állás a jelzett fizetési osztályokba tartozó tisztviselők részére az 1911. évi XIV. t.-c. 13. §-ában szabályozott előmenetel biztosítása céljából szükséges. 10. §. Felhatalmaztatik a pénzügyminister, hogy az 1913. évi XXIT. t.-c. értelmében lótesített Magyar Agyúgyár Részvénytársaság alaptőkéjének az idézett törvénycikkel becikkelyezett szerződés III. §-a értelmében való felemelése folytán a m. kir. kincstárra eső összeget legfeljebb 15,000.000 K erejéig a felmerülő szükséghez képest a pénztári készletekből igénybe vehesse. Felhatalmaztatik a kereskedelemügyi minister, hogy a győri ágyúgyár és a hozzátartozó lőtér létesítéséhez szükséges területekre nézve az 1881. évi XLI. t.-cikknek megfelelő kisajátítást engedélyezhesse. 11. §. A hadsegélyezés céljaira a jövedelemadónak ideiglenes ós részleges életbeléptetéséről szóló 1914. évi XLVI. t.-cikknek a rendelkezései, valamint az ezekre vonatkozólag áz 1915. évi XV. t.-c. 3. §-ában foglalt kiegészítő határozmány az 1916. évre is hatályban maradnak az alább következő módosításokkal : 1. Az 1914. évi XLVI. t.-c. 1., 8. ós 9. §§-aiban emiitett 1914., 1915., illetve 1916. év alatt, minden egyes esetben, megfelel őleg a reá következő év értendő. 2. Az 1914. évi XLVI. t.-c. 2. §-ában foglalt rendelkezések az egyházakra (egyházközségekre), szerzetes rendekre (apátságokra, prépostságokra) alapokra és alapítványokra is kitérjesztetnek. 3. A kegyúri terhek az 1909. évi X. t.-c. 12. §-ának 7. pontja szerint levonható tehernek veendők. • 4. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok ós egyletek igazgatósága ós felügyelő bizottsága tagjainak ebbeli minősógükben bármely elnevezés szerint járó javadalma az 1914. évi XLVI. t.-c. 5. §-ában említett jövedelmek sorába tartozik és nem számítható az idézett törvény 11. §-ában említett szolgálati járandóságok közé. , .