Képviselőházi irományok, 1910. L. kötet • 1197-1218. sz.

Irományszámok - 1910-1206. A m. kir. pénzügyminister jelentése az országgyüléshez, a földgázra és az ásványolajfélékre vonatkozó állami kizárólagos bányászati jogoknak az Erdélyi Medence egy részében az 1911. évi VI. t.-c. 4. §-a alapján a Deutsche Bank berlini pénzintézet vezetése alatt álló pénzcsoport által alakítandó Magyar Földgáz Részvénytársaságra történt átruházása tárgyában

1206. szám. 57 fedezésére évenkint megfelelő összeget tartozik a műszaki bizottság rendelkezésére bocsájtani. Ennek nagyságát a műszaki bizottság javaslatára a M. F. R. igazgató­sága határozza meg, ugy azonban, hogy ennek az összegnek egyelőre az előző évben a M. F. R. által eladott földgáz minden m s-je után legalább 0-02 fillért kell kitennie. Ennek az összegnek hovaforditását a műszaki bizottság állapítja meg. Ezt az összeget a M. F. R. központi pénztára kezeli, amely a műszaki bizottság elnökének utalványozására fizeti ki a szükséges összegeket, és minden hónap elején az elmúlt hónap folyamán teljesített kifizetésekről és a még rendel­kezésre álló összegekről az elnöknek részletes kimutatást tartozik előterjeszteni. Az elnök a M. F. R. igazgatóságának minden év márczius hő végéig tartozik az előző év zárószámadását beküldeni. Ugyanigy kell minden év november végéig a következő évre szóló költségvetési előirányzatot beküldeni. Valamely zárőszámadás eredmé­nyeként esetleg mutatkozó feleslegek a műszaki bizottság rendelkezésére maradnak. 7. A műszaki bizottság elnöke és tagjai a M. F. R. összes üzemeit bármikor megtekinthetik és felülvizsgálhatják, amely alkalommal az üzemvezetők a kivánt felvilágosításokat megadni tartoznak. A műszaki bizottságnak vagy kiküldötteinek joguk van továbbá arra, hogy a M. F. R. mindama könyveibe és üzleti feljegyzéseibe, amelyek a műszaki bizottság által tárgyalt műszaki kérdések tisztázására szolgálhatnak, mindenkor betekintsenek. A M. F. R. tartozik gondoskodni arról, hogy alkalmazottjai a műszaki bizottságot és kiküldöttjeit munkájukban minden tekintetben támogassák és a kivánt felvilágo­sitásokat megadják. A műszaki bizottság tagjai a M. F. R. üzleti titkait bárkivel szemben a legszigorúbban kötelesek megóvni. 8. A műszaki bizottságot ülésekre a szükséghez képest, vagy legalább két tag kívánság elnök hivja egybe, aki az ülés helyét is meghatározza.. 9. A M. F. R. köteles félévenkint a műszaki bizottság kívánságainak és előírásainak megfelelő üzemterveket, költségelőirányzatokat, üzemi jelentéseket és költségkimutatásokat felülvizsgálás és jóváhagyás végett a műszaki bizottsághoz beküldeni. Reküldési határidő minden év november és május havának közepe. A műszaki bizottság a tervekre és jelentésekre vonatkozó észrevételeit legkésőbb azoknak kézhez vételétől számított 30 napon belül tartozik a M. F. R. igazgató­ságával közölni. 10. Az üzemterveknek és költségelőirányzatoknak olyan kimeritőeknek kell lenniök, hogy azokból a tervezett munkálatok szükségessége és czélszerüsége, valamint a kivitel módja és költségei, a legkisebb részletig megállapíthatók legyenek. Az üzemterveknek és költségelőirányzatoknak tartalmazniuk kell: A. A következő félév előrelátható szükségletének részletes és gázvezetékek szerint elkülönített kimutatását. Ebbe a kimutatásba viszont fel kell venni: a) a saját, valamint más, a M. F. R. kezelési körébe tartozó, üzemben levő vezetékek szükségletét a maximális és minimális fogyasztási napok szükségletének megjelölésével; b) az ipari vállalatok és egyéb czélokra előreláthatólag szükségelt gázmennyiség kimutatását; c) a legnagyobb igénybevétel idejére az ipari gáznál szerződésileg kikötött szol­gáltatási korlátozások mérvét; d) a saját, valamint más, a M. F. R. kezelési körébe tartozó, újonnan üzembe helyezendő, már kiépített vagy az épités befejezése előtt álló olyan veze­tékek szükségletét, amelyek ellátására szolgáló gázkutak már elkészültek, vagy befejezés előtt állanak; Képv. iromány. 1910—1915. L. kötet. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom