Képviselőházi irományok, 1910. XLII. kötet • 1058-1088. sz.

Irományszámok - 1910-1059. Törvényjavaslat a becsület védelméről

36 1059. szám. A törvénynek ez a rendelkezése az erélytelen kezelés mellett teljesen hatástalannak bizonyult. A represszió formalisztikussá vált. Preventiv erő nem mutatkozott. Érzékenyebb sértett alig is fordul bíróhoz elégtótelért. Itt rejlik a becsület devalválódásának egyik főoka. A pénzbüntetésnek kiszabható legnagyobb mértékét az egész vonalon tetemesen emelni kell. Értékesítsük régi jogunknak a nyelv váltságra vonatkozó intézkedéseiben rejlő nagy tapasztalati igazságot. A súlyosabb esetekben speciális minimum felállításával kell a bírói gyakorlatot a túlzó enyheségtől megóvni. , Végül tüzetesebb szabályozással kell irányítani a "bírót az erkölcsileg nagyobb mértékben elítélendő eseteknek szigorúbb megtorlására. Ez a minősített esetek új válfajainak meghatározását igényli.' 2. A külföldi törvények ós javaslatok hasonlíthatatlanul nagyobb szigort tanúsítanak a becsület ellen irányuló bűncselekmények büntetésének meghatározásánál. Általában megállapítható, hogy mind a szabadságvesztósbüntetési, mind pedig a pénzbüntetési maximumok lényegesen magas? bbak. A bírót a minősített esetek változatos sorának megállapítása irányítja. Sok helyütt vagylagosan több büntetésnem áll a bíró rendelkezésére. Németországban p. o. a tettleges becsületsértés büntetése ezerötszáz márkáig terjedhető pénzbüntetés vagy pedig két évig terjedhető fogház. Az olasz törvény szerint a rágalmazás büntetése öt évig terjedhető börtön és tizezer liráig terjedhető pénzbüntetés. A svájci tervezet ötévi fegyházban állapítja meg a rágalmazás legmagasabb büntetését, a pénzbüntetés felső határa pedig tizezer frank. V. A Btk. 260. §-a rágalmazás vétsége címén bünteti azt, aki mást valamely hatóság előtt büntethető cselekmény elkövetésével vádol, ha vádja valótlannak bizonyul és a hamis vád bűntette vagy vétsége fen nem forog. 1. E §. szövegezése a kételyeknek és ingadozásoknak kifogyhatatlan sorát nyitotta meg a bírói gyakorlatban. Egyik felfogás szerint a feljelentőt mindannyiszor el kell Ítélni, valahányszor a vádlottat felmentették vagy ellene az eljárást megszüntették, a másik felfogás szerint pedig elítélésnek csak akkor lehet helye, ha megállapítást nyert a feljelentő által előadott tények valótlansága. Abból, hogy a §. a vád valótlanságának bizonyítottságát kívánja meg, némelyik bíróság azt következtette, hogy a bűncselekmény tónyálladékának teljességéhez formaszerű büntető vagy fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása szükséges, amit lezár a bevádolt egyén ártatlanságát bizonyító határozat; míg a másik nézet szerint a bizonyítás nemcsak formaszerű eljárás eredményével, de más úton is eszközölhető. Egyik nézet szerint a »büntethető cselekmény« kifejezés a bűncselekménynek és a fegyelmi vétségnek összefoglaló elnevezése. A másik nézet összefüggésbe hozza ezt a kifejezést a büntethetőséget kizáró okok fenforgásának hiányával. Homlokegyenest eltérő határozatok keletkeztek abban a kérdésben, vájjon a csupán jogilag helyt nem álló feljelentés alapján lehet-e megállapítani ezt a bűncselekményt. A kir. Kúria csak újabban nyilvánította elvi jelentőségűnek azt a döntését, hogy a Btk. 264. §-ának 3. pontja nem áll útjában annak, hogy a bíróság a vád valótlanságát meg ne bírálja, de még mindig nem ér