Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.
Irományszámok - 1910-973. Törvényjavaslat az országgyülési képviselőválasztó-kerületek számának és székhelyének megállapitásáról
973. szám. 21 rr — --•- •--:••• Annak a közelebbi indokolása tehát, hogy a választókerületek számát miért tervezem épen 435-re, csupán a részletekből fog kitűnni. A kerületek beosztásánál egyetemes elvi álláspont annyiban érvényesült, hogy a kerületek száma egészben nem kevesbbittetett, s szaporitásuk csak a föltétlenül szükséges mértékben történt. Minden egyéb részletkérdést már különleges indokok döntöttek el, amelyeknek motívumairól alább, a részletes indokolás során lesz szerencsém beszámolni. II. ;»{.'• Annál a kérdésnél, hogy az országgyűlési képviselőválasztókerületek hogyan osztassanak meg az egyes törvényhatóságok között, a történelmi fejlődésnek komoly figyelmet érdemlő szempontjain kivül teljességükben mérlegelnem kellett a jelen kulturális és gazdasági erőviszonyait, továbbá — ahol némi valószínűséggel előre látható volt — a jövő alakulásának eshetőségeit. Bármennyire természetes volna egy nemzeti államban, hogy a választókerületek beosztása az államfentartő elem érdekeinek különösebb figyelembevételével történjék, ebben az irányban egyoldalú kedvezésre nem törekedtem, hanem az összes tárgyi szempontokat elfogulatlanul igyekeztem mérlegelni. Meggyőződésem különben, hogy a magyarság szupremáciája nem szorul arra, hogy mesterséges eszközökkel tartassék fenn. Ezer év gazdasági és kulturmunkája a magyarságnak úgyis legtöbb helyütt elsőséget biztosit; történelmünk folyamán sohasem maga a nyers számbeli túlsúly volt az, amelyik a magyarságot vezető szerephez juttatta, hanem a magyar értelmiségnek — amely nemcsak a magyarságból, hanem az itt lakó nemzetiségek szinejavából is alakult — politikai képességei és tapintata s vezetésre hivatott szellemi elsőbbsége. Ahol az elsőbbségnek ez a tárgyi alapja hiányzik, ott a választókerületek tendenciózus megalkotásával sem tudnók azt biztositani. Söt a kerületek részrehajló beosztása csak növelné a szándékosan háttérbe szorított nemzetiségek elkeseredését és ellentálló képességét is. Ezért arra törekedtem, hogy minden nemzetiségnek a tárgyilagos igazság egyenlő mértéke szerint jusson a politikai jogokban való részesedés. Az 1913: XIV. t.-c. alapján a képviselőválasztói jogosultsággal birok száma hozzávetőleg 1,838.378 lesz, egy kerületre tehát (435 kerületet számítva) átlagosan 4.226 választó esnék. Nyilvánvaló, hogy a választókerületeket oly merev mathematikai pontossággal alkotni meg, hogy mindegyik kerület ezt az átlagos számot ölelje fel, vagy hogy ezzel szemben csak minimális eltéréseket mutasson, már csak a földrajzi viszonyok miatt is lehetetlen. De nem is volna helyes — épen az arányos és egyenlő képviseltetés szempontjából sem — a választókerületek megalkotásánál a formai egyenlőségnek keresése, s egy adott időpontban mutatkozó, de talán már a legközelebbi jövőben felbillenő számbeli egyensúlynak kizárólag irányadóul vétele. Annál kevésbbé lehet mereven ehhez kötnünk magunkat, mert hiszen az a számbeli egyensúly, amelyre építhetnénk, máris a múlté, s már a mai állapotokra is csak bizonyos fentartással és óvatossággal alkalmazható. . r ,< Arról, hogy az 1913: XIV. törvénycikkben megállapított képviselőválasztői jogosultsággal az egész országban, valamint törvényhatőságonkint s kerületenkint hányan birnak, csak az 1910. évi népszámlálással kapcsolatos összeírás alapján van tudomásunk. Ezek az adatok azonban már most is három évesek, ; s igy sok részletükben elavulhattak; egyes vidékeknek azóta végbement nagyobb fejlődése, másutt pedig az időközben beállott pangás \ érdemleges eltolódásokat okozhatott.
