Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.

Irományszámok - 1910-980. A közigazgatási bizottság jelentése a belügyminisernek az országgyülési képviselőváélasztó kerületek számának és székhelyének megállapitásáról szóló törvényjavaslata tárgyában

230 980. szám. évről-évre nagyobb lesz a kerületek között mutatkozó aránytalanság. 1913-ban 74,—4.000 választón felüli kerületet találunk, mig 5 kerületben marad a választók száma alul a 300-on. 1913-ban a legnagyobb kerületben, a budapesti VII. kerületben 180-szor annyi választót találunk, mint a legkisebb bereczki kerületben. . Ezek az aránytalanságok teszik természetessé és szükségessé a választókerületek újbóli beosztását. Ezen munkálat folyamán mindenekelőtt az a kérdés vár megoldásra, fentartandónak mutatkozik-e a választókerületek jelenlegi száma s nem lenne-e helyesebb ezt a számot leszállítani vagy emelni ? Ha az európai államok törvényhozásain végigtekintünk, legtöbb képviselőt Nagy-Brittaniában, Olaszországban, ' Franciaországban és Ausztriában találunk, tehát Magyarországnál jóval nagyobb államokban. Ezeken kivül nincs egyetlen állam, a hol a képviselők száma az 500-at meghaladná, s a legtöbb államban 400-nál kevesebb a képviselők száma. Nem is indokolatlan, hogy a törvényhozások általában óvakodnak a képviselők számának túlságos emelésétől. Egy gyakori határozat hozatalra hivatott túlnagy számú testület helyes működésre nem lehet képes. A tagok túlságosan magas száma párttöredékek' és frakciók alakulására vezet, a mi az egészséges parlamenti élet megölője, másrészt pedig kiöli a képviselőkből a felelősség és kötelességteljesitós szükségességének érzését. Ha ebből a szempontból vesszük szemügyre a magyar képviselőház tagjainak jelenlegi számát, azt kell találnunk, hogy ez már most is túlmagasnak mondható, mert a képviselők számának 400-on felül való emelését sem a tudomány, sem a külföldi törvények nem tartják indokoltnak. Helyes ezért a javaslat azon álláspontja, hosy a választókerületek számát nagyobb mórtékben nem emeli, az eddigi 413 kerület helyett 435 kerületet állitva fel. Az így beálló 22 kerületnyi szaporulat okvetlen szükségesnek mutatkozik azért, hogy a felmerülő újabb jogosult igények kielégítése a szerzett jogok túlságos sérelme nélkül lehetséges legyen. Meg kell azonban állapitanunk, hogy főként, ha az egyes választókerületekre eső lélekszámot tekintjük, Magyarország leendő parlamentje Európában a legnépesebbek közé fog tartozni. A választókerületi beosztásról szóló törvény tárgyalásakor felmerül még aa a kérdés, hogy a törvényhozásnak a kerületek beosztásánál mennyire kell a részletekbe bocsátkoznia, — mik legyenek azok a szabályok, melyek a törvényben, mik, amik esetleg más jogszabályban fektetendők ie. Elvben tüstént megállapítható, hogy a kerületek részletes beosztása annyi aprólékos kérdés figyelembe vételét teszi szükségessé, annyi, szinte helyinek mondható szempont mérlegelésével jár, hogy ez a nagy részletekbe belenyúló anyag alig való a törvényhozás csakis nagyobb szempontok és főbb szabályok feldolgozására, szervezett tevékenysége körébe. A törvényhozás szerepe ezen a téren az legyen, hogy megállapítsa és felállítsa azokat a kereteket, a melyeken belül és azokat a főbb szempontokat ós irányelveket, a melyeknek tekintetbe vételével az egj^es kerületek elosztandók lesznek, de semmi esetre sem lehet a törvényhozás szerepe az, hogy az egyes községeknek a kerületek között való szótosztását véghez vigye. Ezen az állásponton áll a javaslat is. A kerületeket csupán az egyes törvényhatóságok között osztja el, megállapítván azok székhelyét is, a kerületek további, egyenkénti megállapítását pedig más útra bizza. Magyarországon annál kevésbé van okunk a törvényjavaslat ezen álláspontja ellen érveket keresni, mert a magyar jogfejlődés hosszú századok óta azt a gyakorlatot