Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.
Irományszámok - 1910-978. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése a váltójog egységesítésére vonatkozó 964. és 965. számú két törvényjavaslat tárgyában
978. szám. 197 Külön megjelölés hiányában az intézvényezett neve mellett megjelölt helyet a fizetés helyének és egyúttal az intézvényezett lakóhelyének kell tekinteni. Ha a váltón a kiállítás helye megjelölve nincs, a váltót úgy kell tekinteni, mint amelyet a kibocsátó neve mellett megjelölt helyen állítottak ki. Azt a kifogást, hogy a váltón akkor, amikor nyilatkozatot írtak rá, a váltónak valamely alkotórésze hiányzott, harmadik jóhiszemű váltóbirtokos ellen egyáltalában nem. más ellen pedig csak annyiban lehet érvényesíteni, amennyiben a kifogást tevő bebizonyítja, hogy az utólagos kitöltés megállapodás ellenére történt. Ugyanez áll, ha a váltón a szokásos helyen a lejáratnak, a kiállítás vagy fizetés helyének, vagy a fizetőnek (4. §.) külön megjelölésével töltötték ki utólagosan az üresen hagyott részt. 3. §• A váltó a kibocsátónak saját rendeletére is szólhat. A váltó magára a kibocsátóra is intézvónyezhető. A váltó harmadik személy számlájára is kibocsátható. 4. §. A váltó szólhat úgy is, hogy harmadik személynél fizetendő, még pedig akár az' intózvényezettnek lakóhelyén, akár más helyen (telepített váltó). • :'•'; 5. §. A megtekintésre vagy megtekintés után bizonyos időre fizetendő váltóban a kibocsátó kamatot köthet ki a váltóösszeg után. Minden másnemű váltóban ezt a kikötést nem írottnak kell tekinteni. A kamatlábat a váltóban meg kell jelölni. E megjelölés hiányában a kamatláb öt százalék. Ha más nap nincs megjelölve, a kamat a váltó kiállításának napjától jár 6. §• Ha a váltóban a fizetendő pénzösszeg betűkkel és egyúttal számokkal van kiírva, eltérés esetében a betűkkel kiírt összeg érvényes. Az olyan váltó, amelyben az összeg akár betűkkel, akár számokkal többször van kiírva, eltérés esetében csak a legkisebb összeg erejéig érvényes. , 7. § . Ha a váltón oly személy aláírása fordul elő, aki nem kötelezheti magát, ez a többi aláíró kötelezettségének érvényességét nem érinti.